Ihletet keresve lapozgattam korábbi írásokban, s szinte meglepődtem magamon. A tavaly ugyanis szintén a nőnap, a nagyböjt, a tavasz kontextusában írtam arról, hogy nem a „mindent, most és nekem” varázsszavak kellene meghatározzák az életünket. Írtam ezt úgy, hogy benne volt a háború is a gondolataimban.

S mindjárt a meglepődés helyett a szomorúság vesz erőt rajtam, mert itt vagyunk újra, s még mindig egy helyben toporgunk. Tavasz van ismét, a nőket éltettük, Táncsics újra szabad, a Názáreti ismét Jeruzsálembe készül, s ott megint meg fogják feszíteni. A háború is tart a szomszédban. Mi változott? Tán az, hogy aki ezeket a sorokat írja, s akik olvassák, mi mindannyian öregebbek lettünk egy évvel. Ennyi és semmi több?

Mondják, vannak dolgok, amiket nem lehet megunni. Ilyen például a csobogó vizet nézni. Pillanatonként változik a víz felszíne, de folyamatosan ugyanolyannak tűnik. Ezért nem unalmas, sőt akár üdítő hatása lehet a szemlélőre. Ugyanígy vagyunk a munkás figyelésével is. Sosem unalmas figyelni, amint valaki dolgozik. Tesz-vesz, jön-megy, ide-oda hajladozik… (Persze rosszmájúak hozzáteszik, hogy üdítő is lehet nyugodtan, tétlenül nézni, ahogy a másik dolgozik. Ebbe tényleg nem lehet belefáradni!)

Pedig jó lenne alkalomadtán a folyton-folyvást rohanásunkból bár egy-egy röpke pillanatra meg-megállni, hogy ameddig levegő után kapkodunk, tán felüdülhessünk mi is – a dolgozó Isten szemlélésében. Vagy, hogy egyszerűbben fogalmazzak, tapasztaljuk meg az áldást. Ami volt, van és lesz.

Lelkünkben ott van a vágy, hogy élhessünk, hogy szabadok legyünk, hogy megbecsüljenek, hogy ne gürcölni kelljen, hanem végre valóban ünnepelni lehessen. Élünk-e mindezekkel?

A pátriárkák korának hite szerint El, a hegy istene (vagy a hegyen lakó isten) megáldja az ő hegyét. Az ember pedig vigyázzon, legyen szeme a látásra, füle a hallásra, hogy az áldást megtalálja. Ha pedig megvan, akkor éljen vele, majd adjon hálát a hegy istenének.

A tavasz jön, érkezik magától. A világ pedig, mely körülölel bennünket, nem sóhajtozik, nem siet, el sem késik, hanem amikor süt a nap, akkor megfürdik a sugarak melegében, s ha változás lesz, akkor lemossa magát az eső vizével – de mindenképpen él az áldással.

Nekünk is így kellene tennünk. Az év kerekének fordulásával ünnepeinket megüljük, de a nagypéntekek helyett a hangsúlyt a húsvétokra tegyük, az élet ünnepére.

Fülöp Dezső Alpár

Ádámos