Március 8-án egy kicsit úgy érzem, mintha a jó Isten csendesen a férfiak vállára tenné a kezét, és szelíden megszólítaná őket: férfiak, mi lenne veletek nők, asszonyok nélkül?
Aztán ránk nézne, és azt kérdezné: talán csak nem gondoljátok, hogy túl egyszerű, unalmasan csendes, eseménytelen, izgalomtól mentes lenne ez az élet? Gondoljatok bele. Már a jó görögök is komolyan gondolkoztak ezen.
A görög hitrege szerint ugyanis Zeuszt, a legfiatalabb gyermeket a falánk és kegyetlen Kronosztól éppen a feleség mentette meg. Elbújtatta Kréta szigetére. Hogy tovább bonyolódjon a történet. A nő által. Hiszen ide Zeusz magával hozta a gyönyörű keleti királylányt, Európét, akiből később istennő is lett, és ahogy mondani szoktuk, a vén Európa névadója lett. De talán az sem véletlen, ha már az ősi görög kultúrába botlottunk, hogy az emberi sors fonalát is három nő rendezi: az egyik szövi, a másik gombolyítja, a harmadik meg elvágja. Aztán ott van szép Heléna! A világ legszebb nője. Érte robbant ki a trójai háború. Persze szerepe volt Erisznek is, aki nem más, mint maga a viszály istennője… Tudom, hogy sokan a szerelem istennőjére, Aphroditéra is gondoltok, a római Vénuszra, meg a távol-keleti Istárra… Ugye, ugye? De nem lenne tisztességes, ha meg se említenénk Athénét, a bölcsesség és bizony, a harciasság istennőjét… És természetesen a keresztény kultúrára gondolva, bizonyára eszünkbe jut Éva is, abban a jól ismert paradicsomi történetben. Kérdezhetem, hogy akkor neki köszönhető, vagyis a nőnek a kultúra és az abból robbanásszerűen kinövő civilizáció hatalmas fejlődése, ott, Édentől keletre? A Biblia szerint? Maga a fejlődés? Tehát a nő az origó? Mert „kihullva” a kényelemből, bizony, keményen meg kellett dolgozni mindenért, ahol a háborúzó férfiak távoli, letűnt időkben békében, iszonyú munkával öntözőcsatornákat, városokat építettek. Hajdanán. Ahogyan most együtt építik a férfiak mindezeket a nőkkel, akik ugyanolyan kutatók, orvosok, feltalálók, politikusok, tudósok, pedagógusok, katonák, írók – költők, lelkészek, és ami csak kell, akárcsak a férfiak. Egy néhány nevet említek csupán: Indira Gandhi híres indiai politikus, a Nobel-díjasok: Marie Curie fizikus, Andrea Ghez asztrofizikus, Alva Myrdal svéd szociológus, diplomata, Dorothy Hodgkin brit vegyész, vagy éppen a bánsági Herta Müller író, a svéd Selma Lagerlöf és Wislawa Szymborska lengyel költő. Mindhárman irodalomból kapták a magas rangú kitüntetést. Vagy az unitárius Florence Nightingale, a Vöröskereszt világszervezet megalapítója. De gondolok kedves, lelkiismeretes nő lelkésztársainkra, pedagógusokra, orvosokra, mindazokra, akik a hivatalokban, de az Élet feladatainak megoldásában, ama „kirendelt helyen” nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak, nekünk férfiaknak. Akár mint megbízható, komoly szakemberek, akár, mint odaadó, velünk együtt aggódó, gondolkodó, imádkozó és cselekvő feleségek, édesanyák, testvérek, pajkos szemű lánygyermekeink, kedves barátaink, szívélyes nőismerőseink. Igazából a velünk, férfiakkal együtt érző, vigasztaló, múzsaként lelkesítő, bátorító, ösztönző, megnyugtató, kedves, aranyos nők. Akiknek a mosolya megejtően bájos, csábos, kecses nőiessége, számontartó kedvessége, érintése, szerelme, figyelmessége, vidám nevetése, aranyos, pajkos, szeszélyes jó kedve, nélkül egészen egyszerűen: élhetetlenné, színtelenné, kiüresedetté, unalmassá, eseménytelenné, fájdalmasan egyszerűvé és mérhetetlenül unalmassá válna a férfiak élete.
Isten éltessen örömben, egészségben titeket közöttünk, kedves nők! Ezért köszöntjük hódolattal mi, férfiak a kedves nőket, és kívánunk számunkra áldást Istentől, hogy általuk legyen áldott a mi férfiúi életünk is. A nők örömére.
Fekete Levente, Nagyajta