‎„A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12,31)

Valószínűleg már kisgyermekként foglalkoztatott a kérdés: ki is vagyok én tulajdonképpen? Kerestem a helyem a családban, a közösségben, s közben azzal szembesültem, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartanom. A szabályok között ott volt az embertárs iránti szeretet. Kisgyermekként természetes volt, hogy ez a hozzám tartozókra érvényes. Aztán eljött az a pillanat, amikor Jézus felhívását megértve, a kört ki kellett szélesíteni és minden emberre nézve érvényre kellett juttatni. Volt időszak, amikor tiltakoztam ellene. Most már tudom, Istentől kapott ajándék, amit megélve emberi mivoltomat igazolom. Isten a teremtés pillanatában embertársaimmal együtt kiemelt teremtményei közül, megáldott lelki tehetségekkel, és törvényei által arra ösztönöz, hogy folyamatosan emberségem igazoljam.

Emberségem igazolása csak az embertársi kapcsolatokban mutatkozik meg igazán. Fontos számomra az embertárs, odafigyelek gondjaira, fölébe helyezem tárgyi dolgoknak, érdekel élethelyzete. Felül tudok kerekedni esetleges nézeteltéréseken és benne, az embertársamban is Isten gyermekét látom, tudok örvendeni boldogságának, sikerének.

Embertársaimhoz való viszonyulásom emberségem tükre. Ez év adventjében erre akarok figyelni. Nap mint nap használnom kell ezt a tükröt!

Fazakas Lajos Levente, Bözöd