“És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság…” (1Mózes 1,3–4)

Életem során sokszor megtörtént, hogy amikor reggel felébredtem, mosolyogva nézett szembe velem a nap. Az éjszaka sötétje után egy újabb reggel, de valamiért mindig más. Teltek a percek, és rájöttem: van különbség világosság és világosság között, s ezek a különbségek hatást gyakorolnak hangulatomra, közérzetemre.

Sokszor ébredtem már úgy, hogy bár ki volt virradva, a fényt valami gátolta teljesen kibontakozni, s azon a napon én is gátat éreztem kibontakozásom útjában. Ma reggel, amint árad felém a tiszta fény, úgy érzem, nekem is árasztanom kell magamból a fényt: szeretetem, együttérzésem, mosolyom, bátorító szavaim. Erre ösztönöz Jézus is, amikor eléri lelkemet üzenete: a lámpást nem azért gyújtják, hogy a véka alá rejtsék, hogy ne lássák az emberek, hanem engedni kell, hogy árassza az ő világosságát.

 

Fazakas Lajos Levente, Bözöd