Gondviselő, szerető, jó Atyánk!
Épp megállunk. Beérsz. Ez teljesen természetes, hiszen Te örök vagy. Az esztelen futással az ember néha fölhagy, s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még? S ilyenkor nyugodtan állunk odébb, meggyőződvén, hogy jössz még utánunk, mint az árnyék. Elégülten s megnyugodva odavettünk egy megállást, s már lépünk is tovább. Úgy tűnik, az embernek elég ennyi. De neked elég csak ennyi? Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban, azért esünk karodba, hogy magunkat kifújjuk, s utána futni kezdjünk tovább más vágyak után, tőled csent erővel s mégis ostobán?
Rohanunk egymás után, mert mi tudjuk, hogy egyszer megállunk újra s te tudod, hogy időnként úgyis megfordulunk. De néha elkap bennünket a félelem, ha arra gondolunk, mi lesz, ha egyszer megállsz, ha mögöttünk beleveszel iszonyaink és közönyünk ködébe, s nem érezzük mögöttünk holtbiztos követésed, s eltűnnénk egymagunkban a tér süllyesztőjében. A sötét bizonytalanságban. Biztosak vagyunk felőled, míg tart e hajsza, de ha megállnál egyszer, megbénulna az élet, s akkor rájönnénk végre, nélküled mit sem érünk.
Gondviselő Istenünk, mi a nappal gyermekei vagyunk, a fény gyermekei, akik csak a világosságban érzik igazán jól magukat. Életünknek része ugyan a sötétség és az árnyék is, de örökké tartó szeretetedben bízva tudjuk, hogy a fény mindig legyőzi a sötétséget, és nem engeded, hogy letérjünk az igaz útról. Követsz bennünket életünk hajnalától kezdve, sötétségeinkben te gyújtasz fényt. Kérünk téged, Istenünk add, megtalálnunk minden napban a fényt, a küldetést, add, hogy a szeretet látásán keresztül lássuk a világot! Ha kérnek tőlünk, akkor adjunk, ne fordítsuk el arcunkat azoktól, akiknek szükségük van ránk.
Legyen hála neked, Istenünk, hogy diadalmat adtál Jézus által, hogy megszabadítottál a reménytelenség félelmétől és a halál éjszakájától. Kérünk, jó Atyánk, hogy ezen az ünnepen is vezess el lélekben Jézus üres sírjához, hogy ott halljuk meg isteni szavadat, s lássuk csodálatos hatalmadat. Segíts nekünk, hogy ne ítéljünk, hanem vezessünk, vezessük azokat, akiket ránk bíztál, akikért felelősséggel tartozunk. Kérünk, hogy tanítsd meg nekünk a feltétlen bizalmat, hogy ne féljünk, ha a szemünk be is van kötve, ha nem is látunk néha semmit, mert a problémáink ködén keresztül a fény nem mindig talál meg minket. Segíts, hogy legyen bennünk olyan kitartás, amely által méltók lehetünk arra, hogy téged szolgáljunk. Segíts, hogy többször tudjunk megállni ezen a nagyhéten, az élet és a fény diadalának ünnepére készülve. Ámen!
Farkas Orsolya, BMUG, iskolalelkész