Jó lenne tudni, hogy merre tart a világ, mit hoz a holnap, és mit jelentenek az álmok.

Jó lenne tudni, miért lett olcsó a kifogás és fárasztó a magyarázat. Azt is, hogy miért görbül meg az egyenes, miért hajlik meg a megingathatatlan, s miért fordul vissza a célirányosan induló.

Jó lenne tudni, miért szorult megsárgult lapok fogságába a mese, s miért nem elég már a képzelet. Miért vált félelmetessé a sötétség és riasztóvá a csend, álmatlanná az éjszaka, fény nélkülivé a nappal, kopottá a szín, halovánnyá az illat, elfelejtetté a vágy… s miért hiányzik a létből az élet.

Jó lenne látni, amit senki nem láthat és meghallani a suttogást, amire más süket. Észre venni az elenyésző pillanat örökre kifeszülő varázsát, kölcsönkérni a bohó, áldott kedvességet és örökre megőrizni.

Jó lenne ismerni azokat, akik már elköltöztek, mire megjöttem, és azokat is, akiknek érkezését már nem érem meg. Az is jó lenne, ha rejtett erdő mélyén lenne egy kis vályogházam mohatetővel. Egyedül én ismerném az utat. Ahányszor csak fájna a lelkem, odamennék üldögélni, patakvizet inni, lombkorona árnyékában meghúzódva nézni a két kezem alkotta falakat, s felidézni hogyan épültek araszról araszra… mint az életem.

Jó lenne többet ölelni, kevesebbet keseregni. Többet adni, kevesebbet várni, aludni kipihenésig, gyakrabban nevetni kifulladásig …

Jó lenne a bölcsebb szó, a mélyebb ima, a könnyebb lélek, a magasabb ég, a mélyebb ismeret.

Jó lenne eldobálni lelkem zsebeiből a kavicsokat. Végre megszabadulni a vacak kacatoktól, amik csak a port fogják. Kibogozni vagy elvágni a csomókat, meggyújtani a szikrát és kioltani az égetőt.

Jó lenne böjtölni, tisztulni, töltekezni, megújulni, továbblépni, hátrahagyni, és vinni örökre. Jó lenne tudni úgy élni, mintha minden nap az egyetlen megadatott lenne…

 

Erdő Imola, Barót