Mindenfelé zajlottak és zajlanak a ballagások, és néha a most végző diákok kérve kérő pillantással néznek a szemünkbe, várva, hogy néhány év előnnyel összegyűjtött tapasztalataink alapján biztassuk őket valami jóval életüknek azon a mérföldkövén megállva, amely lezár most egy életfejezetet, és megnyit egy újat.

És mit mondhatnánk nekik? Mit mondhatnék? Nem lehet és nem szabad valótlant mondani. Sem szebbet, sem rosszabbat, mint az igazság. Csakis őszintén beszélhetünk.

De tartok tőle, hogy az őszinteség elrettentő, mert az igazság az, hogy jómagam is annyi hibát elkövettem már eddigi életem során, hogy nem tudom megmondani, hogyan lehet hiba nélkül, már-már tökéletesen elkezdeni egy tökéletes felnőtt életet, amelyben minden olyan tökéletes, hogy az már valószerűtlen (és egyébként rém unalmas). 

Sokszor volt, hogy túlértékeltem dolgokat, máskor épp ellenkezőleg: alábecsültem értékeket, dolgokat, embereket, magamat is. Olyan is volt, hogy hallgattam, amikor szólni kellett volna, és beszéltem, amikor egyenesen vétek volt megszólalni. Elfuseráltam dolgokat, és elszalasztottam sok mindent. Túlagyaltam, túlbonyolítottam döntéseket. Féltem, amikor nem szabadott volna kételkednem. Megesett az is, hogy vakmerően ugrottam, amikor be kellett volna húzni a féket. Vesztegettem el időt, ragaszkodtam elavult dolgokhoz. Vallottam új elveket is. Elszalasztottam kézfogásokat, és elmondatlanok maradtak érzések. Hosszú a hibáim listája, csak győzzek válogatni belőlük… Úgyhogy nem tudom megadni a tehermentes, ideális életút titkát, amely könnyen jövő és végtelen sikerhez vezet.

Valójában nem tudok okosabb dolgot mondani, mint azt, amit amúgy is tud már minden fiatal 18 évesen: az élet bonyolult… Sosem tudni, hogy a váratlan fordulatai mikor jönnek, vagy a már régóta, lappangva készülő változásai mikor következnek be. De nem azt akarom ezzel mondani, hogy minden egyes percet úgy jó eltölteni, hogy mindig, mint a vadászó nagymacskák, lesben kell állni, kiélezett érzékekkel, és A, B, C, sőt még D tervvel is készülve, hanem azt, hogy: nyugalom és bizalom. Az életünkben vannak periódusok, amelyekben a legnagyobb gondunk az, hogy hogy áll a hajunk, jó volt-e a ruhaválasztásunk, és eléggé hatásos-e a társasági belépőnk. És vannak olyan pillanatok, amelyek sorsdöntőek, de: NYUGALOM és BIZALOM. Semmi nem véletlen e földi létben, semmi… és bár sokszor csak évek múltán állnak össze képek, a gondviselő Isten szeretete és gondoskodása elkísér mindig. 

Amit még mondani tudok tanácsként, az, hogy vigyázzon, aki egy ócska kis ladikkal a vízesésnek evez! Persze ebben mindig van valami vonzó, de azért csak óvatosan. Ésszel és azokkal a barátokkal, társakkal, akik nem haboznak utánunk ugrani a mélybe. Kell a kaland az élethez. Persze, hogy kell! De az sem árt, ha néha visszacseng fülünkbe a szülők és tanárok egy-egy intése, figyelmeztetése. Sokszor mentőöv a hullámok közt.

A tanácsok sorába tartozik talán az is, hogy olyan barátok társaságát keressük, és olyan szerelmet zárjunk a szívünkbe, akikért és amiért igazán érdemes létezni, élni. Akikért megéri a világ végén is, az utolsó pillanatban is örömről, reményről beszélni, megéri koldusoktól alamizsnát kérni, megéri mindent odaadni, és megéri önmagunkká válni és maradni. Valódi áldott önmagunkká, amilyen más soha nem volt még, és soha nem is lesz a világon.

Éljenek hát, éljetek, éljünk a mának a holnap reményében és a tegnap fényében, de soha ne a múlt árnyékában. 

Nekünk a most pillanata az egyetlen. Ez a legtöbb, ez a legszebb, ami megadatik. Épp ezért próbáljuk a szó legszebb és legteljesebb értelmében megélni a jelent, mert a sok jelen pillanat füzérét végigélve „válunk hirtelen kölyökből férfivá. Pici lányból asszonnyá s vénemberből hamuvá” – de a hamu még messze van, addig még hátra van, előttük áll az Élet!

Erdő Imola