Elárult és elárvult lelki titkaink

 

Csak titokban írtuk le e sorokat, mit hóhullató hajnal hömpölygött talán

tavasznak rügyfakasztó csendjén. Téli álmunkból felébredtünk már.

Szelet suttogó szép szélhámosait reves könnyeiből kitemetve learatja,

csépeli, őrli és dagasztja az erdélyi magyar,

elsiratva eltévedt szarvasait…

 

Régmúlt szerelmeid illatát

te is magadban érlelted az idők potrohában,

mielőtt még kirepült volna a lárva

e begubózott életre érlelődött tájra,

pedig már eget horgoltál a szőttes zsákra.

 

Csak titokban írjuk le most is, hogy gyenge

e télnek keserves, keserű kérge,

mit teljes vállszélességgel tagadtunk!

Amíg tagadunk, addig maradunk,

mert vág és hasít az elme

a csend mélységeitől is megterhelve.

Jussunkat kérjük, ahogy lehet, mielőtt még ránk virradna …

mielőtt még ránk virradna…

mielőtt még ránk virradna ….a rügyfakasztó kikelet!

 

Hajnalt hasít beléd a felismerés.

Lelkedbe szórja magvait a remény.

Akár hajnal, akár fényhullató este

rügyfakasztó remeteségében

egymásra találunk termőn, rengő rögbe esve:

hóalagutak vérkeringésében.

 

Csak titokban: hogy mindenki felismerje,

és akarja, és higgye, és tegye, és merje,

burkaiból feltörve a csendnek

hamvas és gyümölcshozó tavaszait.

E korban lehessen hinni örökre,

hogy el nem viszi a múlttalan jövőbe

a jeltelen jelentelen virágszirmait.

 

Isten minket úgy segéljen, aki hisz, az áldottan éljen!

 

Sándor Szilárd