Négy éve áll itt ez az emlékmű, a vallásszabadság emlékműve. Alkotója Liviu Mocan kolozsvári képzőművész. Alkotásának címe: Ad astra, vagyis a csillagok felé. Négy éve áll itt, Torda központjában ez az alkotás, és hirdeti azt, ami a maga idejében egyedülálló cselekedet volt a világon. Azt, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával megegyezik, mert a hit Isten ajándéka.

Mert a hit Isten ajándéka – fogalmazott így az egykori erdélyi országgyűlés, 1568-ban itt, Tordán. Ebben a kijelentésben ma több részlet is igencsak figyelemre méltó. A helyszín, a döntés tartalma és az időpont egyaránt különleges – főként a mai ember számára. Egyfelől: itt ülésezett az országgyűlés. Itt, a ma több mint negyvenezres lakosságú Tordán, ahol ma a magyar lakosság kevesebb, mint tíz százalék. Itt, Közép-Erdélyben, 452 km-re Budapesttől, a mai országgyűlés helyszínétől… Másfelől: a hit Isten ajándéka – fogalmaztak így az egykori országgyűlésen. A mai jogászok, az alkotmányok és a törvények ismerői számára többnyire idegen ez: Istenre, hitre hivatkozni a törvényalkotás során?! Hogy is van ez? Aztán itt van az időpont: 1568. Az a korszak Erdély történelmében, amikor – mily ismerős ez ma is –, ugyancsak két nagyhatalom között egyensúlyoztunk. Ebben a törékeny helyzetben született az abban a korban páratlan és egyedülálló országgyűlési határozat, amelynek évfordulóját ma ünnepeljük.

A vallásszabadság törvénybe iktatása a korabeli Európában századokkal megelőzte a mai Nyugatot. Ez volt az a törvényalkotás, ami alapján az unitáriusokat is elismerték, és négy bevett felekezetről beszéltek az országgyűlési határozat következtében. A rá következő évszázadokban ugyan voltak még számottevő ellentétek a négy bevett felekezet között is, de megszűnt a szó szoros értelmében vett vallásháború kirobbanásának veszélye! Erdélyben ezt követően nem pusztítottak el közösségeket a vallás nevében, miközben Hollandiában, Svájcban még az 1700-as években is máglyára küldtek vagy kivégeztek embereket a hitük miatt!

Legyünk büszkék erre a napra, erre a páratlan országgyűlési határozatra! Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy ez a határozat egyre ismertebb és elismertebb legyen! Merítsünk belőle erőt a mai küzdelmekhez! Az egykori döntéshozók nem voltak könnyű helyzetben, sőt! És mégis sikerült maradandót alkotniuk, mely 454 év után is itt világít körülöttünk! E napból mindannyian erőt meríthetünk: a négy bevett felekezet – a katolikus, református, evangélikus és unitárius – mellett azok is, akik a mai magyar Országgyűlés tagjai, akiknek egyensúlyozni kell itt, Közép-Kelet Európában két mai nagyhatalom között, és azoknak is, akik itthon, Erdélyben élünk és dolgozunk: a számbelileg többségi nemzet és a megmaradás között, sőt: a fejlődés érdekében!

Merítsünk ihletet a mai napból, hogy méltósággal és hitben megerősödve tudjuk folytatni munkánkat – ki-ki a maga helyén! S mondjuk, hirdessük minél több helyen – és főként a fiatalok irányába –: van mire alapozni, van mire építeni! Olyan szellemi és kulturális örökség birtokosai vagyunk, amelyek ma is irányt szabnak.

Sándor Krisztina, Csíkszereda