Szeretek a tornácon könyökölve szemlélődni. Nézni a hóesést, az esőt, a melengető napsütést vagy a holdat a csillagokkal. Mikor milyen idő van éppen. Várom a tavaszt, mint mindenki más. Örülök minden előbújt zöld életnek, színnek, virágígéretnek. Tekintetem a két épület közti kis földterületre téved, mert valami lilás szín odacsalta a szemem. Meglepetésemben szinte felkiáltottam. Ott nyílt ki idén az első krókusz, ahol a legkevésbé vártam. Ritkán süt oda a nap, még ritkábban járok arra, amolyan félreeső része az udvarnak.

Mégis: az első tavaszi szín ott virít, onnan nevet rám, mintha mondaná: Bár te elfeledkeztél rólam, én nem feledkeztem meg az élet törvényéről! Tavaszt hirdetek mindenek ellenére neked! Mély üzenetet véltem felfedezni ebben az egyszerű tavaszi természeti képben. Úgy érzem, a tavasz onnan köszönt rám, ahonnan nem is vártam. Ha ezt átvetítem az emberi életre ott is igaz lehet.

Már nagyon várom a hosszúra nyúló tél után a kikeletet, szeretem érzékelni, már-már tapintani az újraéledő természet lüktetését. Ebben az újraéledésben én is mindig új életkedvet kapok, kicsit feltámadok, újult lendülettel élem a mindennapjaimat. Igen, sokszor várom, hogy jelezzen a tavasz, az életerő, az életkedv, hogy érkezik. Bámulom a nagyon lassan induló virágoskertemet, de ott még nincs nagy lendület. A tavasz hírnöke nem onnan kiált rám, hanem egy rejtett zugból, az udvar elfelejtett részéből, ahonnan nem is vártam.

Életem delén időnként hosszúnak tűnik a tél. Hűvös, borús érzésekkel, megtört lelkesedéssel, csupán másnapra szóló tervekkel. Néha idegenként önmagammal. Ilyenkor kikönyökölök lelkem tornácán, és szemlélődöm. Csak a pillanatot nézem, azt próbálom megélni, mint a piraha törzs tagjai, akiknél nincs múlt és jövő, csak a jelen. Várom azt a felismerést, azt az érzést, amelytől hirtelen felkiáltok, mint az első krókusz felfedezésekor.

Talán, ha rejtett zugot találnék magamban, ahová ritkán járok, amelyet rég elfelejtettem, hogy bennem van, vagy amiről nem akarom tudni, hogy bennem van…talán ott nyílik az én tavaszom krókusza!

Az elfelejtett, mostohán kezelt részeim és érzéseim is én vagyok. Rá kell pillantanom néha, különben nem láthatom meg az ott kinyílt lehetőségeket. Persze előfordul, hogy ez a hely bennem árnyékos, nem esik jól az ott tartózkodás, ezért ritkán járok arra. Mégis létem része, ott is nyílhat új tavasz, ott is lehetnek színek. Talán nem olyan vidámak, hogy virítsanak, de színek és üzenetek. Azt üzenik számomra, hogy minden télnek van kikelete, minden elmúlást élet nő körül, a jeget felolvasztja a nap melege, és életlehetőséget biztosít annak, ami élni akar!

Mindannyiunkban vannak rejtett zugok, ahová ritkán tekintünk be. Talán a félelem tart vissza, hogy mit láthatunk ott, mivel szembesülünk? Fel sem merül bennünk, hogy ott is nyílhat szépség!

Én a tavaszi üzenetet megkaptam, elolvastam és azt hiszem meg, is értettem. Benned hol vannak a rejtett zugok? Derítsd ki, pillants bele! Számodra is van üzenete a jó Istennek a tavaszon keresztül! Kívánom, hogy találj rejtett zugaidban virágot, színeket és fényt a mindennapi életedhez!

Demeter Erika, Korond-Fenyőkút