Az ágyon összekulcsolt kézzel nézett maga elé, és erőtlenül, kicsit reményvesztetten, de az életbe kapaszkodva mormolta az imát félhangosan, amit szüleitől, nagyszüleitől tanult. Felém fordult és ezt kérdezte: „Miért büntet engem a jó Isten, miért hozott rám ilyen nyomorúságot?”

Leültem az ágya mellé, majd arra gondoltam, hogy ilyenkor a szó, magyarázkodás vigasztalásnak mit se ér. Hiába erősíteném, hogy nem Isten verése, nem Isten büntetése a betegség, mert ez a megjegyzés olcsó vigasz ilyenkor, mert a szavak mögötti érzésre, fájdalomra kell figyelnünk, amikor ilyent hallunk a betegektől. A puszta jelenlét, hogy ott vagyok mellettük, már többet ér a szavaknál.

Csendesen összekulcsoltam a kezem, és annyit mondtam: „Én nem hiszem, hogy a betegség Istentől jön, de hiszem azt, hogy elvezet Istenhez, hogy az Ő ölelő karjait ezekben a pillanatokban is megérezzük. Én látom, hogy az ön lelke milyen szép minden nyomorúság ellenére, mennyivel inkább látja ezt Isten. Szeretné hogy imádkozzunk együtt?” – kérdeztem. Bólintott, majd imádságra nyílt a szám, és erősebben kulcsoltuk össze mindketten kezünket.

De volt, aki nyíltan elutasította az ima erejét, hiszen tehetetlen és kiszolgáltatott a beteg, főleg a kórházi ágyon. Ilyenkor felajánlottam segítségem, megkérdeztem, hogy valamiben segítségére lehetek-e, és Isten áldását kértem életére. És hiszem hogy ez az áldáskérés vezeti el őt is Istenhez.

A betegség az egészségnek az ellentéte, amikor az egyén biológiai, pszichológiai, szociális, spirituális jólétének egysége hiányzik. Freud szerint az az egészséges, aki képes dolgozni és szeretni. Bizony, ebben a kontextusban be kell vallanunk, sok „beteg ember” létezik, hiszen bár sokszor képesek vagyunk dolgozni, szeretni képtelenek vagyunk.

A keresztény ember sokszor asszociálja a betegséget Isten büntetésével, vagy egy próbatétetelnek minősíti azt. Lehet, sokszor erősebb a betegség, mint a gyász. Ilyenkor kell leginkább megerősíteni minden beteg embert abban, hogy szeretetre méltó. Isten mindannyiunknak szétosztotta a szeretetet, és ennek megélésére kell segítenünk mindenkit. Önfeledt szeretetet adni a betegeknek, és méltóságot adni ott, ahol már nincs remény, visszaadni azt az emberi méltóságot, amivel Isten felruházott egykoron minket.

A betegek világnapja alkalmából még inkább erősítsük meg szeretetünkkel, gondoskodásunkkal, odafigyelésünkkel egymást. Amikor elérkezik hozzánk a betegségben az üzenet, hogy szeretünk téged, akkor felépülünk, felemelkedünk a betegség verméből, és az élet áldását tapasztaljuk meg.

Erőt, EGÉSZ-séget mindannyiunknak!

Bodor Piroska, Kolozsvár