Sok mindent kibír az emberi lélek és nélkülözni is megtanul, de azt az érzést, hogy nem szeretik, nem fogadják el, nehezen viseli, sokszor viszi magával a „hátizsákjában” az új családjába, de hordozhatja lelkében, mint egy nehéz terhet, amely testét-lelkét egyaránt meggyötörtté teszi.
Jobban kell a szomjat oltó víznél és a mindennapi kenyérnél ez a pozitív érzés: hogy szeretve vagy, hogy elfogadnak, és mégis hallgatunk róla, nem mondják nekünk, mi sem mondjuk másoknak.
Furcsa az emberi érzésvilág – amíg felnőtté válik az egyén, hosszú úton, fejlődésen megy keresztül, mindvégig a saját testi-lelki szükségleteit próbálja kielégíteni. Dr. Ranschburg Jenő klinikai gyermekpszichológus megjegyzi egyik könyvében, hogy egy brit etológus az ember életét három szakaszra osztotta:
- Ölelj át szorosan – az élet első néhány éve, amikor szeretetre és biztonságra van szüksége a gyereknek.
- Tegyél le, engedj el periódus – öt-hat év körül, amikor a kisgyerek már tartózkodóbb a szülővel szemben.
- Hagyjál békén periódus – a serdülőkor szakasza, amikor saját maga megismerésére törekszik és a “kamaszkori harcok” miatt egyre távolabb kerül a szülőtől.
Majd újra jön egy ‘ölelj át szorosan’ periódus, csak már nem az anya felé irányulva.
Ezután megéljük mindezt a gyermekeink életében, látjuk, ahogy ők járják végig ezt az utat. Az ember idős korában nagyszülőként látja lejátszódni mindezt az unoka életében is.
Az idős ember ilyenkor csendben marad és végtelen türelemmel, és mosollyal nézi az ismétlődő szakaszok rendszerét, amit egyszerűen csak életnek nevezünk.
Sokszor láttam, éreztem emberek betegágyánál, magányosan élők esetében, hogy a könnycseppektől csillogó szemek, az elfakult, lágyan mosolygó, ráncos arc, a remegő kéz, az elfáradt, bicegő járás mind azt a kérést mondja, sugallja: Ölelj át szorosan.
Vajon figyelünk ezekre a jelzésekre?
Ezekben a még mindig nehéz időkben, amikor oly sok a kételkedés, bizonytalanság, megvetés, ócsárlás “látjuk-e”, hogy mindenki egy ölelésre vágyik? Lelki egészségünkre most mindennél jobban vigyáznunk kell, hiszen zárunk befele és így lassan eltávolodnak életünkből a fontos személyek. A befele zárás magányt, érdektelenséget, kedvtelenséget, szomorúságot vagy éppen életcél-vesztettséget eredményezhet.
Ha egyedül vagy, magányosan, és szeretteid közül férjed, feleséged, gyermeked otthon vagy a kórház betegágyán fekszik, lehet, hogy tőled távol, érezd meg, hogy Isten szorosan átöleli a lelkedet, erőd feletti erőt ad és tudod, hogy lélekben te is átöleled szeretteidet. Egy mosoly sokszor elhalványítja egy kis időre a lelkünkben a fájdalmat, de az ölelés biztonságot, szeretetérzést, megtartást ad. Amikor imádkozol szeretteidért, lelkeddel öleled át Istent és szeretteidet, hogy őket is biztonságban tudjad a Mindenható és a te szereteted által.
Mondjad, kérjed, jelezd férjednek, feleségednek, gyermekednek, hogy: ölelj át szorosan, öleld te is szorosan őket valóságban vagy imáidban, és tartson meg Isten mindannyiunkat az ő megtartó, szerető ölelésében.
Bodor Piroska, Tordatúr