Egy filmemlékem hangulata jutott eszembe a napokban… Párhuzamos idősíkok, más-más emberi választásokkal. Miként volna más mindaz, amit megélünk, annak függvényében, hogy épp melyik ösvényt, személyt választjuk… Választásaink azonban egyszeri alkalmak s a hosszútávú hatásuk nem belátható.

Bizonyára mindannyiunkkal eljátszadozik a képzeletünk, hogy milyen lenne az életünk, ha bizonyos pillanatokban másként, mást választottunk volna. Hiszen nem tudhatjuk előre, hogy milyen váratlan helyzetek, betegség, eltávolodás, személyiségbeli különbségek, idegenség, hatások, kudarcok, sikerek, örömök, áldások érnek majd. Mi csak elindulunk egy úton. A képzeletünk játéka is kedvtelés csupán, hiszen tudjuk, hogy nem lehetne más.

Valami bennünk sokkal mélyebb, mint a ráció. Hinnünk kell hát, hogy ami van, az a jó, mert nem lehet(ett) másként. Hiszen a kiszámíthatót meghaladó erősíkokban dől el. Bennünk megszületett látomás minden választás, amely a lehetőséget, a növekedésre, fejlődésre, szeretetre, életre való esélyt látja bele a holnapba. Ma is választunk, minden pillanatban, belülről sugárzóan.

Valami bennünk sokkal mélyebb, mint a ráció… Ezért gyatra minden érvelésünk, amely a rációval magyarázza, hogy miért maradtunk, amikor menni kellett volna s miért mentünk, amikor maradni kellett volna.

Mindig lesz olyan, amit még nem láttál, nem éreztél, amiről sosem gondoltad, hogy megélhető, túlélhető… Mindig lesz olyan, ami kiszámíthatatlanul és váratlanul csodálatos és képzeletet meghaladó. S mindig csak Te látod éppen olyannak. Hiszen csak a Tiéd.

 

Bodor Lídia-Emese, Medgyes