Ülsz a reggeli tea mellett, a szemvillanásnyi békés pillanatot kihasználva és arra gondolsz, ami még megoldásra vár vagy éppen hiányzik a mai napból. Vagy az életedből. Vagy arra gondolsz, micsoda ajándék, hogy lehetőséged van a napod apró darabkáit végiggondolni, megtervezni és egy résnyi időt a Mindenség kezére bízni.

Miközben ismételten valami olyanért aggódsz, amire nincs ráhatásod, elfelejted meglátni önmagadban a gyermeket, aki életed minden nehéz szakaszában abba a láthatatlan hitfonalba kapaszkodik, amely annyira valós, hogy legyőzhetetlen.

Miközben elfelejted szeretetedet apró gesztusokba csomagolni annak, akivel megosztod az otthonodat, óráidat – van, aki éppen arról álmodik, hogy megoszthassa szeretetét.

Miközben olyan dolgon, kiadáson bosszankodsz, amit váratlannak és fölöslegesnek érzel – van, aki egész vagyonát odaadná, hogy néhány hónappal meghosszabbítsa életét.

Miközben mindent megteszel azért, hogy a megjelenésed hibátlan legyen, van, aki nagyon várja már, hogy végre kendőzetlenül, hitelesen és őszintén láthasson meg – a mélyen belül lévő Embert.

Miközben mások arroganciáján, zsarnokságán, önzőségén lázongsz – van, akinek egyetlen szóval, válasszal, üzenettel tudatlanul is csodássá tetted a napját, egyszerűen azért, mert vagy!

Miközben igazságtalannak érzed az életet, mert ez a fránya járvány idős szerettednek nem kegyelmezett – van, aki a gyermekét temeti el.

Miközben ezeket olvasod, szelíden azt is beláthatod, hogy még az összehasonlításnak, rangsorolásnak sincs semmilyen értelme – egyszerűen csak a felismerés van, hogy mindannyiunk élete tökéletesen egyedi és hibátlanul megismételhetetlen.

Mielőtt elkezdenéd bedobozolni magad, hogy a szerencsések vagy kevésbé szerencsések sorába tartozol éppen, emlékeztetlek, hogy nem tudod megdermeszteni a pillanatot és nem is ez a fontos. Most elegendő annak belátása, hogy az egyetlen bizonyosság a változás, és ezzel a felismeréssel kell belesimulni az isteni akarat jelen életünkre rámért ívére.

Amikor a hálátlankodás dallamára nyílik ajkad, gondolj arra, hogy amid van, az valakinek a leghőbb vágya. Hogy van, akinek az volna a legnagyobb ajándék és áldás, amiért te hálátlankodsz.

Gondolj arra az egyszerűségre és kétséget nem ismerő bizonyosságra, amellyel a napkeleti bölcsek követték a csillagot és hidd el, hogy van csillag, amely a Te életed egén is felbukkan, hogy vezessen. Csak ki kell tárnod lelkedet ennek a fénynek a befogadására és megtapasztalására. Ki kell tárnod a lelkedet, hogy megértsd helyed és önmagad szerepét a világmindenségben. Légy készen.

Bodor Lídia Emese, Medgyes