Annak is kultúrája van, ahogyan az ember kezébe veszi a Bibliát. Azok az emberek, akik időnként vagy rendszeresen olvasnak belőle, pontosan tudják, hogy a Szentírást csak türelemmel érdemes olvasni.
Advent áldott napjai megfelelő alkalmat nyújtanak arra, hogy elcsendesedve és türelmesen kiimádkozzuk a Szentírás soraiból a szépséges életünket. Lehetőség arra, hogy liliomillatú őseink összefonódott szomorúságai és örömei rendeződjenek elménkben, és reménnyel tekinthessünk a holnapok felé.
A köznapok nyelvezetén fogalmazva advent a várakozás időszaka. Lehet. Ám lehet, pusztán azért, mert szépen hangzik… várakozás…? Azzal a gyanakvással kérdőjelezem ezt meg, hogy ez a várakozás nem valami újkori személyes, modern, öncélú tervek, álmok beteljesülésének a várását feltételezik? Minden bizonnyal, amennyiben istenhit nélküli a várakozásunk és adventelésünk, úgy az egész december csak egy jó kifogás lesz erre.
Biblia nélkül az adventi gyertyát nem érdemes meggyújtani, mert csak arra fog emlékeztetni, hogy elvették az áramot. Különben is, ha az egész karácsonyt kihúzod a konnektorból, vajon mit fogsz látni? De van ennél jobb kérdésem is: A messianisztikus bibliai próféciáknak van-e mai értelemben vett jelentősége és időszerűsége az unitárius ember számára? Keresem a választ…
A Messiás „újbóli” eljövetelének valóságos várása, annak folyamatos remélése, miszerint vissza fog térni, a mi hitértelmezésünkben releváns-e? Avagy pedig a betlehemi gyermek, aki ember fia volt, Eleázár ükunokája, Matthán dédunokája, Jákób unokája, József gyermeke, a Názáreti Mester, Jézus, aki, tanításaival, örömüzeneteivel, szeretetszolgálatával és életével tett eleget Isten akaratának.
Vallásos értelmezésemben e kérdésfelvetésnél is fontosabb a szeretet gyakorlata!
Advent idején ajánlom elolvasásra a Bibliának azon részét, amelyre máskor nem jut idő, és nincs hozzá türelem. Mt 1,1–17:
„Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve. Ábrahám fia volt Izsák, Izsáké Jákób, Jákób fiai pedig Júda és testvérei. Júda fia volt a Támártól született Fáresz és Zerah, Fáreszé Heszrón, Heszróné pedig Arám. Arám fia volt Aminádáb, Aminádábé Nahson, Nahsoné Szalmón. Szalmón fia volt Ráhábtól Boáz, Boázé Ruthtól Óbéd, Óbédé Isai. Isai fia volt Dávid, a király. Dávid fia volt Salamon, Úriás feleségétől. Salamon fia volt Roboám, Roboámé Abijjá, Abijjáé pedig Ászá. Ászá fia volt Jósafát, Jósafáté Jórám, Jórámé Uzziás. Uzziás fia volt Jótám, Jótámé Áház, Áházé Ezékiás. Ezékiás fia volt Manassé, Manassé fia volt Ámón, Ámóné Jósiás. Jósiás fia pedig Jekonjás és testvérei, a babiloni fogságbavitelkor. A babiloni fogságbavitel után Jekonjás fia volt Sealtiél, Sealtiélé Zerubbábel. Zerubbábel fia volt Abihud, Abihudé Eljákim, Eljákimé pedig Azzur. Azzur fia volt Cádók, Cádóké Jákin, Jákiné Elihud. Elihud fia volt Eleázár, Eleázáré Mattán, Mattáné Jákób. Jákób fia volt József, annak a Máriának férje, akitől Jézus született, akit Krisztusnak neveznek. Összesen tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságbavitelig is tizennégy nemzedék, a babiloni fogságbaviteltől Krisztusig szintén tizennégy nemzedék.”
Ha elolvastad eddig ezt az írást, e hárompercest, akkor biztos, hogy megkérdezed, hogy neked ma már mi közöd lehet egy ilyen régi nemzetségtáblázathoz. Egy csomó ismeretlen, unalmas név! Jogos a kérdés! Annyira jogos, amennyire értelmet kaptak karácsonykor az ízléstelenül feldíszített közterek, templomok, otthonok vagy az azt megelőző „mikulásfiúk/-lányok” erotikus jelmezei, avagy a húsvéti nyuszi.
A mai hárompercest zárjuk azzal az adventi üzenettel, hogy Isten valóra váltja, amit ígért, pontosan beteljesít mindent, amit előre megmondott.
Bíró Attila, Árkos