A múltkor nagytakarítást végeztünk a házban. Ahogy annak rendje és módja követeli, kimostuk a függönyöket, kipakoltunk a szekrényekből, levettünk mindent a polcokról, hogy pókhálózzuk, porolgassuk, amit kell. Ez alkalommal nem csak a szokásost végeztük el, hanem a gyermekek szobájából is összeszedtük azokat a játékokat, csecse-becse holmikat, amiket kinőttek, amik megrongálódtak s amikkel már amúgy sem játszanak régóta. Csak gyűlt, gyűlt és gyűlt a halom, miközben arra gondoltam, Óh Istenem! – milyen bőséges világot élünk? Vajon … mikor isszuk meg ennek a levét? Mert hát milyenek vagyunk mi szülők? – Mit hozzon a Mikulás? Mit hozzon az angyalka? Mit kívánsz születésnapodra? „Kérj valamit, és én megadom neked!” – mondja ezt anyuka, apuka, nagymama és nagytata, de ugyanígy a keresztszülő, a testvér és a jóbarát. Mindenhol, mindenkinél, mindenki! Nos, mi csak a szeretetünket akarjuk kifejezni ilyenkor, úgy, hogy e bibliai kérdéssel, a csillagokat is le szeretnénk hozni az égről. Ez a gondolat jutott eszembe takarítás közben: „Kérj valamit, és én megadom neked!” Szólt az Úr Salamonnak álmában…

A nagytakarítás közben egy jókora kartondobozt adtam a legkisebb fiam kezébe, tele ezekkel a műanyag kacatokkal, hogy vigye le a pincébe a szelektív szemeteszsák mellé. Láttam, hogy elbírja, vitte is édes-keserűséggel, aztán a teraszon a lépcsőfordulóban elfáradva letette, leült a lépcsőre, kicsit elcsüggedten. Utána mentem, fölnézett reám s azt mondta: apa, nem bírom! Erre aztán felkaptam az ölembe a gyermeket is és a dobozt is, és levittem a pincébe. Ott hagytuk a sok fölösleges játékot ezzel az édes-keserű érzéssel. Láttam rajta, hogy sajnálja ott hagyni, lemondani róluk, de közben láttam azt is, hogy mennyire jól érezte magát az ölemben. Jó ropogósan nevetett, amiért felvettem, hogy olyan magasan van, hogy szinte éri a plafont, és pár lépés után, már meg is feledkezett mindazokról, amiket lent hagytunk.

Újból arra gondoltam, Óh Istenem! – milyen gyönyörűséges az élet! Bizony az imádkozó emberrel is így bánik az Isten. Holmival, nehézséggel, bajjal, problémával, időnként örömeinkkel együtt, ha hozzá fordulunk, fölkap minket gondviselő karjaiba, oda visz bennünket, oda juttat el bennünket, ahová kívánunk indulni. De ott, a karjaiban, közelségében érezzük magunk a legbiztonságosabban.

E bibliai kérdéssel azóta is kacérkodom: „Kérj valamit, és én megadom neked!” Csábító ajánlat! Vajon valóban azt kérném, amire igazán szükségem van? Vajon, tényleg tudom, hogy mit akarok? Vagy pedig kacatokat, holmikat és fölösleges dolgokat kérnék. Salamon belátta, hogy még fiatal és neki értelmes, bölcs szívre van szüksége, hogy kormányozhassa népét. Tetszett az Úrnak, hogy ezt kérte Salamon, nem pedig  gazdagságot, ellenségei életét és magának hosszú életet.

Érdemesnek tartom e gondolattal komolyan foglalkozni. Megvizsgálni, hogy mi mindent szoktam kérni imádságaimban az Istentől. Vágyak, óhajok és kérések között eldönteni, hogy melyek a legfontosabbak. Erőt venni magamon, hogy elengedjem és lemondjak könnyű szívvel a kacat vágyaimról, a csecse-becse örömeimről, a holmi terheimről, a kinőtt gondolataimról, és elromlott szokásaimról. Bölcs szívet adj ehhez nekem Uram!

Bíró Attila, Árkos