Ültem a földön csendben, és a hintalovat figyeltem. Nem mozdult el, de mozgott. Lassacskán előre, lassacskán hátra. Aztán amikor már állóhelyzetbe került, akkor újra meglöktem. Nem mozdult el, de mozgott. Előrehátraelőrehátraelőrehátra. Tovább figyeltem, és arra gondoltam, hogy milyen lehet hintalóként végigmozogni a mindennapokat, úgy, hogy közben nincs jobbra és balra. Csak lassan előre és lassan hátra. Magától még annyi sem. Csak és kizárólag segítséggel mozog, csak és kizárólag előre-hátra.

Aztán ezekben a mély gondolkodásokban egyszer csak megtört a csend, és a hintaló a túlzott lökéstől eldőlt. Ráadásul jobbra. Ugye, hogy néha milyen idegesítően meglepő, de ugyanakkor mosolyogtató az, amikor a furfangos élet és a jó Isten a maga huncutságával csavar egyet a történeten, a megtörténteken, jön egy aztamindenit pillanat, és megsemmisíti azt, amit másodpercekkel korábban gondoltál, biztosra állítottál, bizonyítottál és elhitted magadnak. Hogy a hintaló nem mozdulhat, csak előre-hátra. Jött egy aztamindenit pillanat, te meg azon gondolkodtál, hogy hogy történhetett mindez, hogy az, amiben hittél, az előrehátrában, abból egyszer csak jobbra lett.

Az erős zaj megtörte a csendet, mert megérkezett a jelen, felborította a hintalovat, és közösen a jó Istennel egymásra néztek, és elkezdtek huncutul vigyorogni. A hosszú szempillantásaim közepette elkaptam a jelen tekintetét, szúrósan a szemébe néztem, ő meg mosolyogva feltámogatta a hintalovat, felhuppant rá, és csak ennyit mondott: aztamindenit.

Aztamindenit, hogy folyton a múlt, az előre-hátra kísért, és nehéz a jobbra-balra lépés.

Aztamindenit, hogy a mostra, a pillanatnyi boldogságra csak hetente egyszer szánsz időt.

Aztamindenit, hogy folyton emlékeztetni kell a jelenre, mert te mindig tovább időzöl máshol.

Aztamindenit, hogy túlgondolkodsz, miközben olyan egyszerű minden.

Aztamindenit, hogy … ezt a mondatot neked kell befejezned, mert nekem mennem kell. És a hintalovat is ezúttal neked kell még egyszer felborítanod. Mi majd huncutul mosolygunk a jó Istennel, és figyelünk rád jobbról-balról.

Barothi Brigitta