Írta: Magyari Zita

Balázs Ferenc ifjúságszervező és nevelő munkájának középpontjában a fiatal nemzedék műveltségre, közösségi felelősségre és aktív társadalmi szerepvállalásra történő nevelése állt. Meggyőződése szerint a közösségek jövőjét alapvetően meghatározza, milyen szellemi és erkölcsi nevelésben részesülnek az ifjak. Ennek célját így fogalmazta meg: „képessé tenni a gyermeket arra, hogy belső egység, összhang és önfegyelem megteremtésével minden erejét céljai megvalósítására szentelhesse.”¹

Nevelői szemléletében kiemelt szerepet kapott a személyközpontúság. Úgy vélte, minden gyermek esetében külön kell megtalálni azt az utat, amely a belső fegyelem kialakításához vezet². Az ifjúságszervezésről, különösen a mészkői ifjúsági egylet kapcsán hangsúlyozta, hogy abban a lelkész feladata az ébresztés és ösztönzés. A mészkői ifjúsági egyletről így vall: saját lelke van, „nem én leheltem bele; legfeljebb megfogtam, fölráztam, fogékonnyá tettem az ifjúságot, hogy ráeszméljen, fölébressze.”³

Hazatérve „földkörüli útjáról”⁴ az egyházi főhatóság a székelykeresztúri gimnázium bentlakásába nevezte ki nevelőnek. Bár eredetileg falusi lelkészi szolgálatra vágyott, elfogadta ezt a feladatot, és itt kezdte el tudatosan kibontakoztatni ifjúságszervezői, nevelői és korát meghaladó pedagógiai elképzeléseit. Tapasztalatai azonban kritikus gondolkodásra késztették: az iskolarendszert túlzottan merevnek és a személyiség fejlődését korlátozónak látta. Úgy fogalmazott, hogy az iskola sokszor „szellemi kényszerzubbonyként”⁵ működik, amely nem segíti, hanem gátolja a szabad kibontakozást. Ezzel szemben olyan nevelési formákat keresett, amelyek túlmutatnak az iskola keretein.

Fontosnak tartotta a népfőiskolák és az esti tanfolyamok létrehozását, amelyek a szélesebb társadalmi rétegek művelődését szolgálják. Nevelési filozófiájának központi eleme a szabadság volt: hitt abban, hogy az ember természetes módon törekszik a fejlődésre, ha megfelelő teret kap hozzá: „Kérd meg őt szépen, szelíden atyailag; azért mégis enni fog, mert éhes. A kalitkából akkor is megszökik a madár, ha kedves beszédű őriző hagyja nyitva annak az ajtaját. Vágyik a szabadságra.”⁶

Ezt a szemléletet gyakorlati munkájában is megvalósította. Lehetőséget biztosított a fiatalok számára, hogy érdeklődésük és tehetségük szerint bontakozzanak ki, például különböző közösségi és kulturális tevékenységekben: „bárki akármi lehetett, amihez csak kedvet és tehetséget érzett. Ha hamis hangokat nem fogott, vagy nem feltűnően, lehetett a Filharmonikus Társaság nagybőgőse.”⁷

Ifjúságszervező tevékenysége a népművelés területén is jelentős volt. Vetítőgépes előadásokkal járta a falvakat, fiatalok kíséretében, hogy tudást és új látásmódot közvetítsen. 1929 és 1930 között száz faluban tartott vetítőgépes előadásokat, és az így összegyűjtött támogatásból adták ki a Kévekötés⁸ című ifjúsági folyóirat első számait. A lap célja a műveltség terjesztése és a gondolkodó, cselekvő fiatalok nevelése, illetve az ifjúsági mozgalom minden településre való kiterjesztése volt.

Csakhamar felismerte, hogy a vetítettképes ismeretátadás önmagában nem elegendő, a cél az emberek belső igényének felébresztése a tanulásra és az alkotásra: „Tudást és ismeretet sugároztak a vetítőgépek. Megtágították az emberek látószögét (…) De ez nem elég. Az alvó szellemet, a többre vágyás szellemét kell fölébreszteni az emberekben… Nyíljék föl a szemük, hogy szép az élet, gyönyörűséges az alkotó terek számára, kápráztató és csodálatos az emberi összefogás.”⁹ Ennek érdekében szervezett téli összejöveteleket (tanfolyamot) és közösségi alkalmakat (Ifjúsági Napok) a falusi ifjúság számára. Emellett aktívan részt vett az 1928 óta évente megszervezett Unitárius Ifjúsági Konferenciák megvalósításában is¹⁰, amelyek fontos szerepet játszottak a fiatalok közösségi életében.

Az ifjúság nevelésével kapcsolatban azt vallotta, hogy az csak akkor lehet teljes, ha az értelmi fejlesztés mellett teret kap az érzelmi és közösségi kibontakozás is. Megfogalmazása szerint „az ifjúság nevelése csak úgy teljes, ha az okosabb életre való nevelés mellett az ifjú magát kiénekelheti, kitáncolhatja, kijátszhatja.”¹¹ E szemlélet jegyében nagy hangsúlyt fektetett a közösségi élményekre és a kulturális tevékenységekre, a nevelés fontos eszköze volt számára a színjátszás is.

Összességében megállapítható, hogy Balázs Ferenc ifjúságszervező és nevelési módszerének lényege a népfőiskolai mozgalomra épülő közösségi élményen és az önismereten is alapuló szellemi és vallásos fejlődés. Tevékenysége jelentős hatást gyakorolt az Unitárius Egyház ifjúsági mozgalmára, és ma is példát ad arra, hogyan érdemes az ifjúságszervezést és nevelést megvalósítani: nyomokra kapni, közösen ösvénnyé taposni, mert „út lesz belőle, már látszik.”¹²

Könyvészet

• Balázs Ferenc: A rög alatt. Püski, Budapest, 1948.

• Mikó Imre – Kicsi Antal – Horváth Sz. István: Balázs Ferenc monográfia. Kriterion, Bukarest, 1983.

• Gyerő Dávid: Kévekötők. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2000.

• Kévekötés (ifjúsági lap)

Jegyzetek

¹ Balázs Ferenc: A rög alatt. Püski, Budapest, 1948, 122.
² Uo.
³ Uo., 47.
⁴ Mikó–Kicsi–Horváth: Balázs Ferenc monográfia, 112.
⁵ Balázs: i. m., 16.
⁶ Uo., 17.
⁷ Uo.
⁸ Ifjúsági lap a Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köreinek Egyetemes Szervezete kiadásában; 1930–1936 között 47 szám jelent meg.
⁹ Balázs: i. m., 12.
¹⁰ Gyerő Dávid: Kévekötők.
¹¹ Uo., 121.
¹² Balázs: i. m., 181.