Összeállította: Rácz Norbert Zsolt

Rövid bevezetés

Balázs Ferenc nem volt a szó megszokott értelmében teológus. Számára a vallás és az arról való módszeres gondolkodás nem volt különálló tudományos terület, hanem része annak az egyetemes szemléletnek, ami életművét meghatározta. Nincs ugyanis egyetlen olyan különálló rész sem, ami ne kapcsolódna szervesen a többihez. Úgy is mondhatjuk, hogy Balázs Ferenc teológiájában is balázsferences volt. Számára az, amit hagyományosan teológiának vagy tudománynak szoktunk nevezni, eszköz csupán ahhoz, hogy a neki jutott kicsiny láncszemet, amit életnek nevez, kikovácsolja. Mindazonáltal elvi – ha tetszik, teológiai – kutatásai segítenek megérteni e komplex karakter létezését.

Történeti kontextus

Gondolkodásának legösszetettebb foglalatát a torzóban maradt Az új ember vallása című művében találjuk. Abban a kötetben, amit sosem tudott befejezni, mert a halál meggátolta. E könyvet, ami mindezidáig nem jelent meg nyomtatásban, lényegében egy sorozat zárórészeként is értelmezhetjük. A teljes mű első két kötete a Bejárom a kerek világot és a Rög alatt. E három könyv ugyanazt a nagy tervet járja körül. Az első a felkészülésről szól, mely során a világ minden pontjáról gyűjti a szellemi üveggyöngyöket. Az oxfordi szellemi műhely, a német Vándormadarak természetközelisége, Berkeley és Kalifornia laza könnyedsége és optimizmusa, a kétarcú Japán, az évezredes Kína, Gandhi és Tagore, a Közel-Kelet, a Szentföld és Egyiptom csak szépen csiszolt kristályok, amelyeken ugyanaz a fény szüremlik át: a Balázs Ferencé, aki minden e módon megtörő sugarat megvizsgál és elraktároz, egybegyűjt vagy megbírál, annak függvényében, hogy talál-e vagy sem az ő elképzelésével. A Rög alatt az egybegyűjtött fénysugarak csóvába fonása. A szőttes, amivel betakarja Mészkőt, várva azt, hogy e sokszínű fénytakaró megváltoztassa a bamba barnasághoz szokott földet, s előcsalogassa évszázados álmából a jövőért cselekedni akaró sajátos sziporkáját. Végül a torzóban maradt harmadik, immáron visszatekintés e teljes útra. Útiregény ez is, de nem a Föld körül, hanem a Balázs Ferenc nevű galaxis körül.

Az elvont gondolkodásra hajlamos ifjú szellemi működése az unitáriusok kolozsvári kollégiumában ébredezik. A gyakran provinciális, még a 19. században rekedt, ősmodern unitárius teológiát és az azzal járó lelkészi oklevelet csak azért tolerálja, mert ennél jobbat nem talál, s célja – az új ember életre hívása – ezáltal tűnik megvalósíthatónak. Unitárius marad, de egyedi, balázsferenci módon… Oxfordban az erkölcs forrása után kutat. Első tudományos igényű műveit Berkeleyben veti papírra, amelyek a kiteljesedő világról és az erkölcs forrásáról szólnak.

Mindez kiegészül azokkal az előadásokkal és tanulmányokkal, amelyeket hazatérve az unitárius ifjak különböző rendezvényein és kiadványaiban jelentet meg, s az egészet egybefonja a végső, be nem fejezett, fentebb említett műben.

Balázs Ferenc gondolkodásában a világ folyton fejlődik. Az egyetemesség fejlődésre, kiteljesedésre determinált – ez a sorsa. Mindazonáltal e determináltság nem vonatkozik az egyed létezésére. A milliárdnyi emberi élet elősegítheti vagy gátolhatja a fejlődést, amely ugrásszerűen, de mindig az előző szintekre alapozva halad előre. E folyamatban az új ember természetes és szellemi is egyszerre. Vallásos is, de nem annak intézményesült formáiban leli meg hitét, hanem az eleve fejlődés örök előhaladásában bízva. Erkölcsös, de nem valamilyen külső tekintély hatására, hanem a jóra való determináltság miatt. Számára Isten nem a tudományos kutatás tárgya, hanem az a közeg, amelyben az élet kiteljesedhet.

Eszméit az erdélyi unitáriusok, főleg az egyház vezetői, ritkán fogadták kitörő örömmel. Vallástalansággal, ateista humanizmussal vádolták, bizottság elé állították, ám annak ellenére, hogy azonosulni nem tudtak vele, eltűrték. Mert unitárius volt ő: szabad és gondolkodó, kutató és vitatkozó, mindent megkérdőjelező, de minden körülmények között a jót és igazat akaró unitárius.

Mitől nyer ez aktualitást? Hát önmagától! Mára az évszázados intézmények tekintélyét lerombolta a huszadik század. A korábbi, szépen felépített hitvalláspalotákat kikezdte a jelenkor, ám a repedéseken át egy új lehetőség dereng az ember számára, hogy szabadon, megkötöttségek nélkül, csak lelkiismeretére alapozva állítsa magát egy teljesebb világ szolgálatába, s minden megnyilvánulásában kívánja, óhajtsa, akarja és álmodja a jobbat.