Az életünk folyamatosságát megszakító pillanatokat gyakran vesszük észre. Gyakrabban, mint amilyen gyakorisággal azok valójában meg is történnek. Testünk és lelkünk belekényelmesedik a stabilitásba, amelyből kizökkenve hidegzuhanyként élünk meg minden apró rezzenést magunk körül és levegőért kapkodva próbáljuk újra összerakni magunk alatt a talajt. Ezek a pillanatok valóban nehezen emészthetőek, valóban próbára teszik minden porcikánkat, ellenünk fordítják önmagunkat és megpróbálják legyűrni azt, akik vagyunk. Emlékeinkben lassan fakulnak el és gondos odafigyelés nélkül nehezen tűnnek el a hegek, amelyeket hagytak.

Minden megpróbáltatás után egy ideig jobban értékeljük azt, amink van, többnek látjuk önmagunk, erősebbnek, tapasztaltabbnak, viszont nem vagyunk felkészülve a következő hullámra. Legyen bármilyen távol, sosem telik el elég idő két mélypont között, ahhoz, hogy igazán fel tudjunk rá készülni. Ezzel szemben a lelki és testi stabilitásunkat nem ismerjük el napról napra, nem írjuk be sikereinket összegyűjtő jegyzeteinkbe, pedig csak ennyit kéne tenni és a mérleg másik irányba billenhetne. Ha elő mersz bújni a kudarcokból magad elé épített halom mögül, állj meg egy pillanatra és ismerd be magadnak, hogy jól vagy!

Andrási Botond, ODFIE