Sok minden változott az elmúlt évek, évtizedek alatt, s olyan jó megtapasztalni, hogy van valami biztos kapaszkodó, biztos pont, ahová mindig visszatér(het) az ember, s onnan új erővel, új célokkal, eltökélt szándékkal indul.

Ezért bizonyos életkoron (?) túl az embernek szüksége van a jó, kellemes emlékek felidézésére, néha az elmúlt dolgok felülvizsgálatára…

Talán ez abból a felismerésből fakad, hogy bizonyos életkoron túl már „a B oldal” forog, azon vannak a gyengébben sikerült számok, s talán ezért az ember próbál kapaszkodni a megszépülő, múltbeli (ifjúkori) emlékek olykor csalogató, színes világába.

Lehet, hogy nekem is lassan lejár „az A oldal”, megfordul a lemez, s kezd forogni, talán pörögni „a B oldal”. Egy ilyen meghatározó, biztosnak tekintett pont volt Sepsiszentgyörgyön a fiatalkor egylete, a SDFIE. Később alakult, teljesedett az egylet, s az abban betöltött szerep, s ami nem változott: a biztos pont.

Lehet, ezért esik olyan jól, hogy a fiatal felnőtt egyletes világhálós csoportban részt tudok venni, jelen tudok lenni. Jólesik visszalépni a múltba, olykor több évtizedet. Egyetlen baj (vagy szerencse), hogy a múló idő megmerevített emlékei, a fényképek nem őriztek meg hangot, szagot, illatot, de vannak hangos-kép-emlékek is, szép számmal. Csalódást csak az tud okozni, amikor rádöbbenek, hogy egy-egy személy egy-egy múltbeli kijelentése mögött mennyi érdek húzódott meg, mint utólag kiderült. Így néha az emlékezésnek, a jó keresésének kudarca forog fenn, de nem baj, mert egy közvetkező képsor eszembe juttat egy-egy kedves embert. Olyan embert, akiben mindig megbízhattam, s az a legjobb, amikor ez a személy, vagy személyek a jelenben is ilyen jó helyen szerepelnek a megbízhatósági névjegyzékben.

A változás életünk része. Minden változik: a táj, a gondolkodásmódunk is talán, ami nem kellene változzon, legalábbis alapjaiban, az a saját kialakított, kialakult világnézetünk, az életről alkotott felfogásunk. („Ma is lázadok, csak a rendszer lett képmutatóbb?” – Kalapács)

Amikor egy-egy találkozónk lejárt, arra jöttem rá, hogy az egylet nyújtotta biztos pontok ma is léteznek, s amiben hittem és hiszek, az nem csupán látomás. Mi az, amiben hittem és hiszek? Az ember jóra való képessége! A feltétel nélküli szeretet gyakorlása. S ezt nem hagyom alább!

Amikor elhatalmasodik rajtam a Dinamit által megfogalmazott érzés: „Elfáradtam, sziklák ülnek testemen. / Láncuk visszafog, nehéz tovább mennem. / Azt se bánom, hogy most egyedül vagyok, / Engem ne sajnáljatok!”, mindig érkezik egy olyan szikra, talán a múltban pihenő, szépülő emlékek közül, ami meggyőz arról, hogy nem vagyok egyedül, nem kell a terhemet egyedül cipeljem, van mindig emberi segítség is. Még akkor is, ha „Életemnek B-oldala forog / De lesznek rajta még jó dalok / Kétoldalú minden érem / Én már csak a szebbik felét nézem / Összes bánatom összepakolom, / Holnap reggel mindet kidobom. / Minden rosszban a jót kell látni…”(OSSIAN)

Egy egészen más csoportja az emlékeknek a családi fényképek. E csoportban a múlt idézését elsősorban, most már gyerekeimmel, az ismeretgyűjtés, a családtörténet egyre jobb megismerése, s ezt a gyerekeimnek átadása vezérli.

 

Andorkó Attila, Kénos-Lókod