A tékozló fiú példázata (Lk 15,11–32) közismert történet. Sokféle magyarázata, tanulsága van a történetnek: leggyakrabban a bűnbocsánat, bűnbánat, felelőtlen tékozlás, féltékenység, testvériesség, öröklés, irigység nézőpontjából közelítjük meg a jézusi történetet.
Ma azonban úgy gondolom, hogy a család szemszögéből világítom meg. Teszem ezt azért, mert az atyai örökséget kikérő és a történet szerint eltékozló fiú a családtól indul, és a családhoz tér vissza. Miért kérte a vagyonból rá eső részt? Mert mint a mesében, szerencsét akart próbálni, a saját lábára akart állni, talán önállósulni akart. Minden kamaszban, fiatalban, kevésbé fiatalban ott van, ott kell lennie a vágynak, hogy önálló legyen, saját tetteiért felelősséget vállaljon. Minden döntésünkért, legyen jó vagy kevésbé jó, a felelősséget kell vállaljuk! Ha nem annyira jó a döntésünk, ott a család mögöttünk, és segít, ha a döntésünk jó, akkor a család is büszke elért eredményeinkre.
A tékozló fiú történetében is ott a család: az apa megbocsát, a testvér irigy. Az apa elenged és visszafogad. A tékozló fiú történetében nincsen szó az édesanyáról, de sokszor találkoztunk olyan történettel, amelyben az édesanyák képesek akár éveken át is lesni az ablakból, hogy hátha hazatérnek tékozló fiaik.
Gyász, veszteségek esetén is a családtól kaphat az emberfia igaz, szívből fakadó vigasztalást – aki ezt megtapasztalta, tudja – barát, koma, bármilyen jó, a család vigasztaló szerepét nem múlja felül!
Ha egyetértünk abban, hogy a család a társadalom alapsejtje, akkor megértjük: egészséges család egészséges társadalmat eredményez. Szolgálni a társadalmat a család szolgálatával kell elkezdeni s majd befejezni.
Néha tékozló fiúk vagyunk, elindulunk szerencsét próbálni, de elbukunk. Máskor sikerre visszük álmainkat. Mindkét esetben a család nyújt számunkra biztonságot!
Andorkó Attila, Kénos