1967–2022

Lőrincz Gyula 1967-ben született Székelyudvarhelyen, tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia grafika szakán végezte.

A kolozsvári Vision Art művészeti vezetője, a KL Gallery fotóművészeti kiállítóhely, a Foto&Model országos havi folyóirat, a Pro Fotografia Alapítvány alapítója. Márkos Tündével közösen hozta létre 1998-ban a kincses város máig egyik legismertebb kulturális kávéházát, az Insomniát. Lőrincz Gyula grafikusként, képzőművészként számos egyéni és csoportos tárlaton mutatta be alkotásait. „A festészet akkor őszinte, ha kifolyik a kezemből” – vallotta festményeiből tizenkét évvel ezelőtt nyílt kiállításakor Lőrincz Gyula, akit kritikusai már akkor komplex művésznek tartottak. Számos művészeti programot működtetett, ugyanakkor az elmúlt években a Kolozsvári Magyar Opera díszlettervezőjeként opera- és színházdíszleteket készített Erdélyben és az anyaországban is.

 „Számomra az őszinteséget jelentik a festmények, a színekben nem lehet hazudni” – fogalmazta meg egyszer ars poeticának is beillő gondolatát a képzőművész.

Lőrincz Gyulát, unitárius szertartás szerint, július 29-én, pénteken helyezik örök nyugalomra Kolozsváron, búcsúztatását 13 órakor tartják a Házsongárdi temető kápolnájában.

Forrás: https://kronikaonline.ro/

Fotó: Facebook