Amikor a ’90-es években megjelent az X-akták című sorozat, először borzongva néztük, majd összeesküvés-elméletek hívei lettünk. Elkezdtünk hinni vagy éppen nem hinni olyasmiben, ami még beszédtémaként sem igazán merült fel az azt megelőző időkben. Mert volt bennünk egy belső, igencsak erős vágy, hogy bár egy morzsányi igazság legyen benne… Egy fél világot tartott lázban a gondolat, hogy van-e élet az ismereteink horizontján túl. Ma már, interneten szakképzett önjelölt tudósokként, mindannyiunknak megvan a maga véleménye, s mondhatni a beszédtémák kiveszőben lévő állatfajtája lett a naprendszeren túli élet.

Ám a zseniális szlogen, amely végigkísérte a filmet, halhatatlanná tette a mindig kétkedő, az igazságot szüntelenül kereső ember alakját: „az igazság odaát van!”

Ma az X-aktákat orvosi kartonlapokra, gyógyszergyárak futószalagjain és államilag összeállított statisztikákban írják. És mindez legalább annyira rejtélyes, mint egykoron Mulder és Scully ügynök oly sok megmagyarázhatatlan esete. Ahogyan akkor, most is egymást váltogatják bennünk a kérdések: „Vajon?”, „Tényleg úgy van-e?” és „Kinek van igaza?” Akkor a földönkívüliek és az emberek kapcsolata borzolta a kedélyeket, ma az oltottak és oltatlanok keresik a harmadik típusú találkozás lehetőségét.

Ma is odaát van az igazság, csak az ember ösztönösen az emberi kételyeire emberi válaszokat keres. Pedig ma sem kellene egyebet tenni, mint feltekinteni az égre s szólni ahhoz, akiről a földönkívüliekkel ellentétben biztosan tudjuk, hogy ott van, s vigyáz reánk.

 

Tófalvi Tamás, Székelyszentmihály