Neked is iskolás éveid jutnak eszedbe, amikor napról napra el kellett készíteni az iskolába a kötelező feladatokat? Izgultál, mert ha valamiért elmaradt, akkor büntetést kaptál érte? Igen, igen… én is kaptam tenyerest és körmöst, méretes mogyorófa pálcából, mert nem tudtam otthon megbirkózni a feladattal. Ez volt a büntetés, égő, piros tenyér, megalázott lélek…
A napokban mégis dédelgettem, új fénybe láttattam meg magammal e két szót: házi feladat.
Jó mély kapavágásokat hagyok magam után, lelki szemeim előtt már látom a zöldellő, növekedő termést, az áldást munkám után…De közben azon tűnődöm, hogy hány szem magot dobjak a fészekbe. Elveszem a föld végéről a telefont, hogy ezzel a semmiséggel felhívjam édesanyámat, akitől annyi sok mindent megtanultam valamikor. Aztán mégsem teszem, lelki szemeim előtt látom, ahogy előttem halad a veteményes szélén, és mondja: minden kapavágásba dobjál 4-5 szem fuszulykát, tegyél bőven az uborkamagból, van léha is közöttük. Munkám végeztével, amikor leülök kicsit pihenni, átsuhant bennem a gondolat, a házi feladatot megtanultam otthon, valamikor… hoztam magammal a tanítást, az emléket, a hangot…s ez örömmel tölti el lelkemet.
Gondolkodtál-e el azon, hogy hányféle „házi feladat” van, amit másoktól kapunk nap mint nap, hogy elvégezzünk? Szinte kapkodjuk a fejünk, számoljuk a teendők sokféleségét, hogy mit is kell teljesíteni, megoldani.
Amit magunknak hagyunk fel, mert szorít az idő, mert telnek az évek, és ha megálmodtuk, ha vágyakozunk utána, akkor csak az nyugtat meg, ha megvalósulva, kipipálva látjuk. Házi feladat, amit akaratlanul is felhagyunk magunknak, hogy a sok vívódás után is elmondhassuk: ez jó lecke volt, egy életre megtanultam!
Áldozócsütörtök és pünkösd között vagyunk. Hallom a szelíd hangot, nem otthonról, nem az iskolából, nem is a nagyvilág zajos hangját. Egy szelíd hangot, a Mester hangját: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. […] Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”
Házi feladat a tanítványoknak, a mindenkori tanítványoknak, nekem, neked!
Nem követelőzve, fenyegetőzve kéri Jézus, hanem szelíd hangon. Nem kell attól félni, hogy büntetést kapunk tőle, hogy megszégyenít, ha nem teljesítjük. Nem nehéz, nem teljesíthetetlen a feladat, még csak képességeinket sem múlja felül.
Én jó lélekkel munkálkodom e nemes feladat teljesítésén. Hallom a hangot, a tanítást, látom magam előtt a példát, s ez elég, hogy elinduljak tanítványként magamért, magunkért, szeretteinkért, egymásért, egy szebb, boldogabb és élhetőbb világért.
Velem tartasz?
Sipos Mónika Rebeka, Nagymedesér