Az emberben mindig működik egyfajta belső kényszer, késztetés, hogy valamit magából hátrahagyjon övéinek, az utókor nemzedékeinek azokra az időkre, amikor ő már rég nincs az élők sorában. Időkapszulákba, templomgombokba rejtve, naplókba megírva igyekeztek megőrizni megélt történeteiket eleink is.

Nemrégiben üknagyapám, firtosmartonosi vitéz Gáspár Ferenc kőfaragó kéziratos füzetei kerültek a kezembe, amelyekben rímbe szedett élményeit jegyezte le 1903-tól kezdődően, amikor katonaként a mai Bosznia-Hercegovina Banja Luka városában volt. A nagy odafigyeléssel, igényességgel teleírt és rajzokkal díszített füzeteket lapozva feltárul előttem a 100 évvel ezelőtti múlt. Gondolatait olvasva látom magam előtt a családjáért, hazájáért aggódó és fohászkodó székely katonaembert, soraiból kiolvasom öröme és gyásza forrását, és akkor eszembe jut: vajon 100 év múlva az én ükunokám a számítógépbe bepötyögött, Times New Roman betűtípusú, 12-es betűméretű, másfeles sorközű gondolataimat olvasva mit tudhat meg rólam? Gépelt szövegeim margójára nem szül képzeletem és nem rajzol kezem tervrajzokat, címereket, virágindákat, ahogy ükapám tette. Vajon önzés az egyén részéről, hogy papírra vetve próbálja átmenteni értékrendjét övéinek, igyekezvén egyben megőrizni az örökkévalóságnak is?

A szó elszáll, de az írás megmarad, hallom oly gyakran a mondást. Vajon tényleg megmarad minden írás? Vagy csak az, amely érdemes rá, mert értéktöbbletet hordoz magában? Vagy amelyik megfelelő védelemben részesül? Vajon mi az idő feletti megmaradás legjobb receptje? Üknagyapám erre is megadta a maga válaszát:

Tanuljon meg minden ember

Ültetni, plántálni,

Tanulja meg leány, gyermek

Egymást hőn szeretni.

Csak így leszen hazánk boldog

Ezen a világon,

Éppen ezért minden ember,

Ültessen, plántáljon.

Az apa gyermekébe

Oltson honszerelmet,

A jóanya leányába

Női nemességet.

Így majd a született gyermek

Nemes szívű legyen,

Mind a fiú, mind a leány

Hazájának éljen.

Úgy az Isten, a jó Isten,

Úgy segít meg minket,

Úgy segíti diadalra

A magyar nemzetet.

Ha az egység koszorúját

Köti, fonja tovább,

A jó Isten a magyarnak

Még jó napokat ád.

Adjon is hát a jó Isten

Békét a magyarnak,

Hogy szentelje, áldozhassa

Éltét  hazájának.

(Légy áldozatkész hazád ügyei mellett!)

 

Mátéfi Tímea, Énlaka

(A szöveget 2012-ben publikálták először)