A születésnapom és az utolsó általam megtartott áhítat a teológián egy napra esett. Gondolataimat átszövi a különleges érzés, mely a jézusi tanításon alapszik: Újjászületni és célt látni magam előtt mindig. Valahogy úgy, ahogy Jézus hitt a partra jutásban még akkor is amikor a vízen járt.

Egy római filozófus, Seneca idézete cseng a fülemben és teljesebbé teszi ezt a képi világot, amely a vízen járás történetéről szól. Az idézet rövid, mégis frappáns. Így hangzik: „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.”

Most, a teológián megtartott utolsó áhítatom után, andalítóan üldögélhetek a csónakban, hiszen éjszaka van, a Mester feladatot adott nekem, egy célt, amit még csak nem is nekem kellett kitalálni, hogy melyik legyen életem következő állomása. Az én teendőm csupán annyi, hogy átevezzek a túlsó partra.

Mindennapi életünkben-rövid időszakokat leszámítva- folyamatosan magunkat kell sarkalljuk arra, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé. Cukorfelhőkön üldögélő gyermekkorunk nem várja el tőlünk, hogy nagy célokat tűzzünk ki és valósítsunk meg. Ez a pár gyermekkori év a valós életben fejlődő és létező magzati lét, ahol a céljainkat szüleink állítják elénk és mi ösztönösen vagy éppen a bennük való bizalom által el is érjük azokat. Itt az első lépésekre, a szépen evés és ivás művészetére gondolok. Aztán már az elménkben is megszületnek az elvárásaink, gátlásaink, önmagunkkal és másokkal szemben. Nehéz megszereznünk az első jó jegyet az iskolában vagy éppen barátságokat alakítanunk, de önbizalmunk növelését segíti, hogy jó jegyeink vannak és van barátunk. Ezek mind a kezdetleges első nagy célok közé tartoznak.

Az iskola, majd az egyetem falai között pedig rövid és hosszú távú terveink között a vizsgákon való átmenés, a sikeres dolgozat, a jegyek kijavítása, az áhított pár megszerzése, és kíváncsiságunk kielégítése a cél.

Időnként a jó Isten is előbújik az önfeledt fiatalság felhője mögül és megmutatja arcát, nehogy őt elfelejtsük. Aztán legtöbbször tisztul a kép az idő múlásával. Egyre biztosabb célokat tudunk megfogalmazni, egyre pontosabban tudjuk meghatározni mit szeretnénk ebben az életben és ha elértük, képesek vagyunk újat és még újabbat kitalálni.

Szép korunkban pedig a cél már az, hogy minél több napot tölthessünk szeretteinkkel, vagy ha az ők jelenléte elviselhetetlen akkor önmagunkkal vagy Istennel. A cél újra a lélekszálon fut tovább.

A cél pedig szerintem ebben az életben az, hogy mindig legyen egy túlsó part ahová át akarunk jutni, és ne várjuk, hogy más mutasson számunkra célt. De ha mégis elfogadnánk, hogy mások céljait követjük, akkor is olyan Istenben bízó gyermekként induljunk, mint akik elég bátrak ahhoz, hogy elevezzenek, átevezzenek a túlsó partra akár éjszaka van, akár száz ágra süt a Nap.

Liker Henrietta, teológiai hallgató, Székelykeresztúr