Városunkban, Kolozsváron, divat lett a futás. (Remélem, senki sem asszociál csúnya dolgokra, mint az angol foot szó esetén a túlérzékeny román szülők.) Mindenki szalad. Van szaladás a városnapokon, színes porral behintős futás, céges kocogás és minden elképzelhető formája a mozgás egyéni és közösségi gyakorlásának. A nem futók hűvös higgadtságával és távolságtartásával figyelem a mellettem lihegve elhaladókat. Egyrészt tisztelem őket, azért az erőfeszítésért, amelyre képesek, a rendszerességért, amellyel edzenek. Nem titkolom, egyszer-kétszer én is kipróbáltam, de nem jutottam túl azon a részen, amikor az edzetlen tüdők ki akarnak szakadni a helyükről, s az esetlenül botorkáló azt veszi észre, hogy a padon ülő nyugdíjasok összekuncognak a háta mögött. Szóval tisztelem a szaladókat, akik testüknek uraivá edzik magukat, s akár maratoni távig képesek fokozni a teljesítményüket.

De néha – nem csak irigységből fakadó – gyanakvással is nézem őket. Mi elől szaladnak? És már el is képzelem, a gyerekeimmel a fák árnyékában sétálva, a mellettünk elhaladó szaladókat figyelve, hogy ki mi elől menekül. Az a legújabb sportdivat szerint öltözött, cuccos mindentmérő órás, bizonyára a munkahelyi problémái elől szalad. A kissé testes, negyvenes, zihálva lélegző nő valószínűleg a gyerekei, a háztartás gondjai elől fut, s karcsú alakot, izmos feneket képzel magára, mellyel visszahódíthatja érdeklődését vesztett férjét. És vannak párkapcsolati problémák, sikertelenség, céltalanság, kibeszéletlen konfliktusok elől rohanók, akik számára nem valós megoldás a sportolás, csak a gondok elodázására jó.

Divat lett a futás. Mindenki szalad. Olcsóbb, mint a pszichológus, jobb kint, mint otthon, és különben is, ki ne vágyna karcsúbb alakra és izmosabb fenékre?

De hiszem, hogy van aki szívéből fut, nem a divat miatt, élvezi a szelet a fák között és igazán boldog, mert nem valami elől menekül, hanem valami felé törekszik. Hiszem, hogy van, aki nem divatból, nem mások elismeréséért, nem külső vagy belső kényszerből szalad, hanem mert felemelő érzés tölti el, szabadság-illatot érez és Isten közelségét is megérzi közben.

Rácz Mária, Kolozsvár