Összeállítótta: Bálint Róbert Zoltán

„A népfőiskola sokat jelentett és sokat jelent Mészkő életében. Igaz, tömegeket – már amennyire egy négyszáz lelket számláló magyar községben tömegekről lehet beszélni – sohasem mozdított meg. Az ifjúság minden tagját nem érintette. Kevesen vannak a választottak: az önmagukat jobb életre választók. De ez nem is lehet másként. Az emberek már így születnek. Megmozdítani őket tömegekben csak a gyűlölet vagy a babona tudja. Az én népfőiskolám nem akarja ismerni sem a gyűlöletet, sem a babonát.”

Balázs Ferenc életében a népfőiskola-szervező és népművelő szerep nem pusztán pedagógiai vagy művelődésszervező tevékenységet jelent, hanem átfogó, közösségépítő küldetést. A mészkői szolgálata során olyan modellt valósított meg, amelyben az egyházi szolgálat, a társadalmi felelősség és a népművelés egységet alkotott.

Dán modell, erdélyi kontextus

Balázs Ferenc népfőiskola-szervező tevékenysége az 1930-as évek Erdélyében bontakozott ki, kisebbségi létben, társadalmi és gazdasági bizonytalanság közepette. A két világháború közötti időszakban az erdélyi magyar közösségek számára különösen fontossá vált az önszerveződés és az identitás kérdése, az azonosságtudat megőrzése.
E kezdeményezések alapját a Nikolaj Frederik Severin Grundtvig által a 19. század közepén kialakított dán modell képezte, amely az általános műveltség, a nemzeti öntudat és a közösségi elkötelezettség fejlesztését célozta. Az oktatásban az élő szó, a párbeszéd és a közösségi együttélés kapott hangsúlyt. Ez a modell a válságban lévő dán társadalom megújítását szolgálta, és jelentősen hozzájárult az ország felemelkedéséhez.

Balázs Ferenc ezt a szemléletet ültette át az Aranyos-menti Mészkőn, helyi viszonyokra alkalmazva: „… nem akarok csupán átvenni valami külföldön bevált iskolatípust. Ami Dániában kialakult, az dán: emberileg és történelmileg. Amire nekünk szükségünk van, az erdélyi kell, hogy legyen. (…) Már az első télen fölfedeztem, hogy az aranyosszéki magyar nem dán, mert a 18–25 évesek érdeklődését, akik pedig a dán népfőiskolázás anyaga és tömege, fölébresztenem sem akkor, sem azóta nem sikerült. Úgy látszik: a magyarnak 30 éves korában nő be a fejelágya. (…) Az erdélyi magyar népfőiskola törzse 15–18 éves gyermekifjak és 30–40 éves, maguk módján már kiforrott házasemberek lesznek.” (A rög alatt)

A mészkői gyakorlat

Mészkőn Balázs Ferenc nem egy formális intézményt hozott létre, hanem élő közösségi teret, amelyben a tanulás, a közös munka és a lelki élet egymást erősítette. „… az első télen, azokat hívtam meg magamhoz, akik az átlagon felülálló értelmességgel vagy kíváncsisággal egyet s mást a mindenség dolgai közül meg akartak vizsgálni. A kiválasztást nem magam végeztem. Ezeken az összejöveteleken is részt vehetett mindenki, mint a vasárnap estieken.

De ha az első alkalommal el is jöttek néhányan, akik egyebet nem kívántak, csak magukat megmutatni, a második és ötödik estén már csak az kopogott be, akit a dolgok valóban érdekeltek, aki a többinél több volt. Nem is akartam én egyelőre egyebet, mint kiválasztani és összegyűjteni ezeket a „több”-embereket: társaságnak, közös előrehaladásra, életünk elmélyítésére. De azért nagyhangzású nevet adtam ezeknek a szerény heti gyülekezéseknek. Népfőiskolának neveztem őket. Lényegében az is volt, amit csináltunk: a nép magasabb képzése, művelése. S bár a reménybeli Népfőiskolának ez csak a magja lehetett, hittem és hiszem, hogy ahhoz is egyszer elérkezünk; a nevet pedig jó minél hamarabb bevinni a köztudatba.” (A rög alatt)

Tevékenysége során a falusi lakosságot bevonta a tanulási folyamatba, hangsúlyt helyezve a beszélgetésre, a közös gondolkodásra és a gyakorlati tudásra. Ez nemcsak oktatási forma volt, hanem közösségszervezési eszköz is: a résztvevők nem passzív hallgatók, hanem aktív közösségi szereplők lettek. A népfőiskola így „életiskolaként” működött, amely a mindennapi élet problémáira adott választ. „A hétfő este a gyakorlati tudásé volt. Az ifjú Gálfi Miklós, képesített ácsmester (…) tizenöt-húsz főnyi csoporttal felújította a számtan és mértan elemi műveleteit. Földet mérni is tanított.” Kereki András, szintén képesített ácsmester „a rákövetkező télen a mindenki számára szükséges elemi jogi ismereteket nyújtotta, egy kis levélírási gyakorlattal keverve. (…) A szerda este a magyar irodalomé volt. Zsigmond Ferenc, felekezeti iskolánk tanítója, olvasta egymásután a magyar irodalom remekeit. (…) Pénteken este: történelem. Az első télen Erdély történelmével foglalkoztam, a másodikon Wells Világtörténelmének első fejezeteit vettük át.” (A rög alatt)

A népfőiskola szellemiségét jól tükrözi az a gondolat, amely Balázs Ferenc törekvéseinek kortárs értelmezésében is megjelenik: „A népfőiskola jövőjét nem a hivatalos, hanem a magánkezdeményezés biztosítja… cselekvési szabadság és kitartó, prófétalelkű emberek szükségesek.” (Erdő János) Balázs Ferenc irányításával ez a szellemiség válósággá vált, a közösségi kezdeményezés és a személyes elköteleződés együttesen hozta létre a népfőiskola intézményét.

Egy ma is érvényes közösségi tanulási modell

Balázs Ferenc népfőiskola-szervezői munkája ma is releváns, különösen a civil társadalom és a közösségi tanulás alternatív formáinak keresésekor. A formális oktatás válságjelenségei mellett olyan tanulási tereket hozhat létre, amelyek személyesek, közösségiek és értékalapúak. A népfőiskola modellje – önkéntesség, párbeszéd, közösségi részvétel – ma is alkalmas arra, hogy erősítse a helyi közösségek kohézióját. Kárpát-medence szerte ma is számos népfőiskola működik, melyek egy része szorosan kapcsolódik a Balázs Ferenc-i modellhez.

Bibliográfia

Balázs Ferenc, A rög alatt, az Aranyosszéki Vidékfejlesztő kiadása, Torda, 1936.
Balázs Ferenc, Bejárom a kerek világot. 1923–1928, Lapkiadó ny., Cluj–Kolozsvár, 1929.
Dáné Tibor Kálmán, Balázs Ferenc és a 20. század végi erdélyi népfőiskola. Művelődés 2017/7. 4–8.
Erdő János, A népfőiskola jelentősége népünk életében. Erdélyi Fiatalok, 5. évf. 1934/4. 122–128.
Mikó Imre, Kicsi Antal, Horváth Sz. István, Balázs Ferenc. Monográfia, Bukarest, Kriterion, 1983.