Iktatószám: 1143/2022. (X. 11.)

 

Az egyházkörök, az egyházközségek, az egyházi tanintézetek, az egyháztársadalmi és szakmai szervezetek elöljáróinak, valamint a Magyar Unitárius Egyház tagjainak és más felekezetű adományozóknak

Szék- és lakhelyükön

 

Nagytiszteletű, tisztelendő és tisztelt elöljárók!

Kedves unitárius és más felekezetű atyánkfiai!

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét! (Gal 6,2)

Történelmünk során egyházunk minden nagy közösségi célkitűzése lelkesedéstől átfűtött, széles körű összefogással valósult meg. Így épültek templomaink, iskoláink, közösségi épületeink, ugyanakkor évszázadokon át kalákák által épültek a családi hajlékok is az erdélyi falvainkban. Ez a teremtő lelkesedés mutatkozott meg a közelmúltban is több alkalommal, amikor egy-egy templomépítésről vagy -felújításról álmodó gyülekezetünknek siettünk segítségére, legutóbb pedig az ukrajnai háború menekültjeinek és rászorultjainak megsegítését célzó összefogásunk járt a vártnál is kedvezőbb eredménnyel.

Tudjuk, hogy híveink lelkében ott él a közösségi szolidaritás és a cselekvésre sarkalló hit, amely mind a magasztos célokért, mind a bajbajutottak megsegítéséért képes hegyeket mozdítani. Most, amikor a világjárvány és a háború okozta gazdasági nehézségek beszűkítik az állami forrásokból várható támogatások lehetőségeit, egyre inkább szükség van arra, hogy egymás terhét hordozzuk, lelkesítsük egymást és bizonyítsuk be: közösségi összefogással a nehézségek ellenére is csodákra vagyunk képesek!

A fentiek jegyében a Magyar Unitárius Egyház főhatósága részéről adományozási felhívással fordulunk egyházközségeinkhez, tanintézeteinkhez, egyháztársadalmi és szakmai szervezeteinkhez, továbbá minden adakozó szándékú személyhez. A gyűjtés célja az Északnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség támogatása a szatmárnémeti helyszínű gyülekezeti központ kialakításában.

A szatmárnémeti, nagybányai, nagykárolyi, zilahi, máramarosszigeti és környékbeli szórványközösségek által alkotott Északnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség több mint négy évtizedes álma megvalósulásának küszöbén áll. A szórványegyházközség tagjai (összesen 150 személy) három megyényi területen élnek szétszórtan, közülük a legtöbben (73 személy) a szatmárnémeti szórványközponthoz tartoznak. A lelkész, a gondnokok és az odaadó hívek kezdeményezései nyomán, valamint a Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör és a főhatóság közbenjárására Szatmárnémeti önkormányzata idén júniusban a szórványegyházközség rendelkezésére bocsátott egy, a város központjához közel fekvő épületet és telket. A díjmentes haszonbérleti szerződés 30 évre szól, és a lejártakor meghosszabbítható.

Annak érdekében, hogy a felajánlott terület és a rajta levő építmény istentiszteleti helyszínné alakuljon át, először is szükséges a műszaki tervek elkészítése, majd azok kivitelezése. Ennek támogatása érdekében az Egyházi Képviselő Tanács Elnöksége – a folyó év szeptember 21-i ülésén – célirányos egyetemes egyházi gyűjtés meghirdetését rendelte el.

A pénzadományok célba juttatását 2022. december 31-ig várjuk. A készpénzadományokat a területileg illetékes esperesi hivatalba kérjük eljuttatni, a banki utalásokhoz pedig az alábbi bankszámlaszámok állnak rendelkezésre. Az adományok banki utalványozásakor a kedvezményezett (románul: beneficiar) rovatba az Unitárius Püspökséget kell feltüntetni (Episcopia Unitariană), amelynek adónyilvántartási száma 4288322, a megjegyzések rovatba pedig ezt kell bevezetni (románul): Donație pentru biserica din Szatmárnémeti / Satu Mare.

RO19 OTPV 2000 0034 8014 RO01 (RON)

RO23 OTPV 2000 0034 8014 HU01 (HUF)

RO73 OTPV 2000 0034 8014 EU01 (EUR)

A közeljövőben esedékessé válhat az építkezéshez szükséges természetbeni felajánlások és szakmai szolgáltatásokat igénylése is, aminek mikéntjére később visszatérünk.

Az adományozással kapcsolatban felmerülő kérdésekkel forduljanak Pálffy Anna Mária helybeli lelkész asszonyhoz a 0742762713-as telefonszámon vagy az annamariapalffy@gmail.com elektronikus postacímen.

Kolozsvár, 2022. október 13.

A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége nevében,

atyafiságos tisztelettel és köszönettel:

Kovács István püspök s. k.                                        Farkas Emőd főgondnok s. k.