Édesanyám. Nyolc betű, egyetlen szó. Nem jelzős szerkezet, mégis millió lehetőséget kínál valami szépnek a kifejezésére. Alázat van benne, de egyben olyan dac is, ami bármely erővel versenyezhet. Szelídség minden megnyilvánulása, de jaj annak, aki imádatának tárgyát sérteni merészelné. Naponként érik támadások az élettől, de teremtő misztériumának fenséges tudatában mindezekre csak legyint. A legszebb, legtisztább, legmélyebb imádságok kútforrása, még a prófétáknál is közelebb van Istenhez. Számolta valaki, hány fohász tesz ékezetet magánhangzói fölé? Vagy mennyi hálaadás kapaszkodik mássalhangzói szárába? Felesleges, mint a csillagok megszámolása. Ők csak vannak. Értünk. Álmodnak, imádkoznak, szeretnek sokszor még helyettünk is.

Legyenek áldottak azok, akik már fentről vigyáznak ránk, legyenek áldottak, akik most ölelnek, és azok is, akik ezután fognak szeretni Isten után a legeslegjobban.

Székely Miklós, Kövend