Két napja újra nagy zajban, már-már ricsajban ébredünk, még hét óra sincs, hatan hatféle módon készülünk a napra. Bár az elmúlt pár hét eléggé összezavart mindnyájunkat, de ezekben a napokban befejeződik az iskolai év, és kezdetét veszi az igazi nyár.

Nálunk Kata és Ilka is nagy lelkesedéssel ment vissza az iskolába arra a maradék pár napra, hogy jövő héttől belevessék magukat a nyári vigasságokba. És milyen jól fogják tenni. Lelkesen várják a táborokat, kirándulásokat, a nyaralást, fürdőzéseket, koncerteket. Már az is nagy örömöt tud adni nekünk, amikor ők ezeket tervezik. Sőt, már-már eldöntötték, hogy hova mit visznek, mibe pakolnak, hol kivel fognak találkozni.

Az elmúlt hetekben egyik gyakori itthoni közös tevékenységünk, hogy kérésükre megmutattam GoogleMaps-en, hogy a nyáron merre utazunk, virtuálisan sétáltunk az utcákban, nézelődtünk. Nagyon bele tudják élni magukat. S ezek után „körbejártunk” majd minden olyan állomást, amire az elmúlt évekből emlékeztek.

Gyakran nézzük az udvaron a lányokat, s nagyjából ugyanúgy játszanak, mint 25-30 évvel ezelőtt mi. A nagyok kitalálnak valami jót, s futnak is oda hozzánk, hogy láttátok, be jó volt, na még egyszer, ó, gyere te is… A kicsik, Rege és Sára ott állnak a nagyok mellett, botorkálnak, figyelik, próbálják utánozni őket. Mókás tud lenni!

Valószínű, más családoknál is szokás, mi a gyerekkorunkról itthon gyakran mesélünk, a lányok nagy átéléssel szokták ezeket hallgatni. Nagyon sokszor kérdik meg egy-egy játék után, hogy apa, ezt ti is így csináltátok, apa, a ti időtökben is így volt. Kíváncsiak arra, hogy hogy éltünk mi gyerekkorunkban, egy-egy hely milyen volt akkoriban.

Élénken élnek bennem is a gyerekkori emlékeim, amikor hol Baróton, hol Karácsonyfalván késő estig „űztük az ipart”. Nem mindig voltunk a legjobb gyerekek, sokszor feszegettünk bizonyos határokat, de végül minden jól sikerült. Emlékszem, sokszor hallottam, hogy bezzeg az én időmben, bezzeg régen. S bevallom, furcsálltam, nem értettem, hogy papónak milyen baja van azzal, hogy én épp mit csinálok. Máskor anyuka vagy mama kiáltott, hogy most már be kell jönni. De mégis engedték, hogy azt tegyem, amit szeretnék, s fél órát kint maradhattam. Hagyták, hogy kiéljem a gyerekkorom.

Ez az időszak arról szól, hogy a lányaim igazán megéljék gyerekkorukat, csatangoljanak, legyenek benne kedvességek, mosolyok, csínytevések, hogy legyenek koszosak, hisz ezek mind a gyerekkor meghatározói.

A mi nyarunk leginkább erről szól, tele örömmel, vidámsággal, felejthetetlen élményekkel, melyeket 25-30 év múlva majd ők is elmesélnek a gyerekeiknek.

S ezek az apró örömök teszik egyre szebbé a júniust, a nyarat, az évet, egész életüket.

Szép nyarat, gyerekek!

Tőkés Lehel, Homoródszentpál