Miről is írhatnék neked? Miről is írhatnék neked, aki hamarabb elkezdted járni az élet vándorútját, mint én, s lelked hátizsákjába millió élményt, tapasztalatot, emléket pakoltál be. Miről is írhatnék neked, aki bátortalanul próbálsz haladni az úton, próbálva megmutatni tudásod, erényeidet, lelki kincseidet, fiatalos buzgalommal, feszegetve a határaidat. Miről is írhatnék neked, aki jól tudod, időnként megpróbál az élet, s nagyon nehezen tudsz elkeseredettségedből felocsúdni. Miről írjak neked, aki minden „titok” tudója vagy, mert számodra már bizonyságot nyert, istenhittel élve megvilágosodnak az árnyak, s erőt ad a Teremtő minden pillanatunkban.

Nem tudom, mit olvasnál szívesen, s azt sem, mi az, ami üzenet lehet a számodra. A fülemben cseng egy kedves ének dallama, s ott a szöveg is, amely azt felöltözteti. „Mi csak lessük a boldogság lábnyomait, / És ha útközben találunk majd valamit, / Arra kígyóbőrként húzzuk rá az időt. / Még egy percet, egy órát, vagy pár esztendőt.”

A legnagyobb kincsünk a boldogságunk. Te hol vagy ebben a gondolatban? Megőrzöd, óvod, ügyeled, mint legfőbb értékedet? Vagy kergeted, hajtod, keresed, kutatod, hogy megtaláld s lelkedbe zárhasd?

S hogy mi a boldogság, azt mindannyian másként éljük meg. Írók, költők, gondolkodók, filozófusok, teológusok százai öntötték szavakba boldogságérzetüket, s adták „módszerét” annak, hogyan legyünk boldogok.

De mindannyian más módot találunk erre. Talán a boldogság olyan, mint egy kirakós, több darabból áll össze. Vannak jelentős darabok, amelyek összekapcsolják a többit egymással, s úgy adják egésszé válásuknak zálogát.

Azt, hogy számodra melyik a jelentős darab, azt te tudhatod. Egyedi a boldogság, s egyediek a kirakósaink darabjainak mérete és száma. De keressünk most egy olyan darabot, amely, gondolom, mindannyiunk kirakósán megtalálható: kapcsolataink. Kicsit üzleti nyelvezettel lehet idegen számunkra a szó, inkább fogalmazunk úgy, szeretteink, barátaink, társaink. De ha a szóösszetételt nézzük, szépen összeáll az, ami e boldogságforrásunknak a lényege: kapcsol-at. Egy viszony, amiben kapcsolódunk egymáshoz. Egy érzés, amely összeköt bennünket. Egy cél, amely érdekében együtt teszünk. Egy véletlen, amely kincseket, lelki gazdagságot tárt fel előttem abban, akihez már kapcsolódom.

Elcsendesedésemben a drága pillanatokért adok hálát, amelyeket a kapcsolataim adnak. S kérem, lehessen mindig boldogságot adó minden beszélgetés, minden találkozás. S hiszem, ahol kapcsolódásunk elromlott, meggyengült, csorbát szenved, egymásba fogódzkodva, bizalommal és szeretettel tudjuk azt helyreállítani. Mert kedvesség, szeretet és megértés lakozik mindenkiben, de kell a szándék és a szó, amely azt előcsalogatja. S kell a fül, amely meghall, meghallgat, s a szív, amely együttérez. A lélek dallamai meghallására figyelmeztető Babits sorai által szeretném, legyen boldogságunk.

„Megmondom a titkát, édesem, a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”

Tőkés-Bencze Zsuzsánna, Homoródszentpál