Sakkozni jó partnerrel igazán nagyszerű kikapcsolódás. Teológus élményeim köszöntenek vissza rám, amikor ebédről visszatérve Nagy Laci és Orbán Dezső hálónk ajtaját becsukva így szóltak: üssünk egyet. Nem voltak ászok, de az megmaradt bennem, hogy mindketten féltették és nagyon védték bábuikat. A sakk történetéhez hozzátartozik, hogy legendák keringenek arról, ki is fedezte fel. Valószínű forrás szerint perzsa eredetű, és egy Széta nevű atyafi mutatta be a hatalmas vagyonnal rendelkező Rádzsának. A dölyfös úrnak megtetszett a játék. Mivel a SHAH uralkodót jelent, és a királyt mindig védeni kell, ezért mai szóhasználattal élve megvette a játékjogot. Az üzlet érdekessége az, hogy a felfedező, amikor fizetésre került a dolog, azt kérte: a sakktábla első négyzetére helyezzetek két rizsszemet, és azok minden négyzet után kettőződjenek meg. A nábob belement a játékba. Minő naivitás. Nem tudta kiszámítani, mennyi a 2 a 64-en. Nincs ekkora rizs- és gabonatermés egy évben sem.

Én a sakkal kapcsolatban egy érdekes stratégiai nézetet akarok előtérbe helyezni. Láttam egy dokumentumfilmet, amelyben a II. világháború két kegyetlen vezére a térkép fölé hajolva, zászlócskákat kitűzve éppen azon elmélkednek, hogyan lehet Franciaországot térdre kényszeríteni. A kitűzött zászlócskák hadosztályokat jelentettek. A hadosztályok emberekből állnak, akik mögött családok sírnak. Anyák fiaik után, gyermekek apjuk után, feleségek férjeik óvó karja után, testvérek véreik után… Nos, ez csak amolyan járulékos veszteség, mondták a nagy sakkmesterek… És ma is mondják. Miért is ne. A paraszt (bábu) csak addig értékes, ha eljutva a túlsó oldalra, királynőre cserélhető. Addig? Fel lehet áldozni egy tisztért cserébe. Sőt mivel beszűkült mozgásterülete, erénye lehet sokkal több áldozatot hozni. Mondják a térképolvasók. Nem is elég ez, mert a cél szentesíti az eszközt, habár ezt már Loyolai Ignác kitalálta, de kérdezheti mindenki: anyaként, apaként, gyermekként akarsz-e eszközzé válni ott, ahol nem érted és nem rólad szólnak a dolgok? Vajon meddig kell még vérrel táplálni a „disznófejű” nagyurat?

Én is szeretek sakkozni, de nézve és hallva a világ rosszra fordulását, azt kívánom, hogy a sakktáblán csak a két király vívja meg csatáját… Aztán ők lépjenek egyet erre, egyet arra, előre, hátra … Nekünk pedig hagyjanak BÉKÉT.

Székely Miklós, Kövend