„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15–16)

A Márk szerinti evangélium utolsó fejezetében, annak is utolsó előtti bekezdésében olvasható a fenti jézusi mondás. Húsvét után vagyunk, a keresztfáról arimátiai József levette Jézus megtöretett testét, a gyászolók sírnak, jaj, örökre elveszítettük az Ember fiát, nem valósul itt meg Istenországa soha. Az ellenségek ujjongva megnyugszanak, végre megszabadultunk a zendülőtől, nem fogja itt többé senki sem háborgatni a fennálló rendet, a vámszedők szedhetik a vámot, a farizeusok mutathatják továbbra is a vallást, nem kell hinniük is azt, amiről prédikálnak. Napok teltével azonban különleges hír kezd keringeni a városban. Néhány asszony arról tesz vallomást, hogy ők találkoztak a názáretivel, valami nehezen elmagyarázható módon megjelent nekik, és szólt hozzájuk.

 Hűha, a gyásztól elment az eszük, bizonyára ilyesmivel rázták le az egyre erősebben bizonygató asszonyokat. Aztán, mint akik önmagukat is meg akarják győzni arról, amit hirdetnek, így okoskodtak a Jézus-követők és az Jézus-tagadók egyaránt: Aki meghalt, az meg van halva, halálig élt, utána már nem él, elnyelte a föld, a sziklasír, nem üzen, nem tanít, nem szeret, nem akar semmit, vége van a történetnek. Mit tudna üzenni egy halott?

Azon a napon azonban, aminek emlékére mi, mai keresztények ünnepeljük áldozócsütörtököt, a halott üzent, a megfeszített Jézus megjelent a tanítványoknak is, és útba igazította őket. A négy evangélium négy különböző szcenárióról számol be, a négy evangélista négyféleképpen mondja el nekünk, késői tanítványoknak, hogy mi is történt azon a hétköznapon.

Sokáig a Jézus-követők egy nyelvet használtak arra, hogy röviden kifejezzék az áldozócsütörtöki történést. Mennybemenetel, így hangzik a különleges vallásos kifejezés, de a felvilágosodás korától kezdve az európai keresztények, majd az új világ (AEÁ) keresztényei kezdték feszegetni ezt a szép vallásos kifejezést, túl misztikusnak, túl nehéznek találták. Mi, unitáriusok egy újabb megnevezést kezdtünk használni, mondván, áldozócsütörtökön a tanítványok öntudatra ébredését ünnepeljük.

Valójában mindkét ünnepmegnevezés csak töredékesen fejezi ki áldozócsütörtök teljes vallásos tartalmát. Hisz a mennybemenetelnél több is történt, mert Jézus meg is áldotta a tanítványokat, és ki is küldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot. A tanítványok öntudatra ébredésénél is több történt, mert nemcsak ráébredtek arra, hogy a test halála után mindörökké él a lélek, de arra is ráébredtek, hogy nekik küldetésük van, és a munka dandárja még ezután következik, mert amíg Jézus köztük élt, addig csak hallgatniuk kellett az evangéliumot, de ezentúl hirdetniük is kell, sőt vallást is kell tenniük róla.

Az én hitvilágomban ez a két ünnepmeghatározás szépen kiegészíti egymást. Hiszem, hogy a lélek örökké él, megtapasztaltam azt, hogy a halottak tudnak üzenni az élőknek, és nekem még akkor is meghatározó vallásos élmény marad, ha egyesek azzal a lefegyverző magyarázattal cáfolják tapasztalatomat, hogy ugyan már, hisz csak álmodban beszéltél velük. Igen, álmomban is beszéltem velük, és mondhatom, hogy soha annál békességesebben nem ébredtem reggelre, mint amikor halottaim megjelentek álmomban.

És arról is vallást teszek, hogy éber állapotomban is látom, hallom, érzem őket, de ezt nekem nem kell senki elhiggye, higgyen mindenki a saját vallásos tapasztalatának.

Hiszem, hogy Isten akaratából vagyok ezen a világon, és testemnek és lelkemnek tökéletesen megfelel, komfortos az a jézusi tanítás, hogy hirdessem az evangéliumot. Igen, feladatomnak tekintem, hogy Istenországa megvalósítására buzdítsam az embereket, és szóval és példaadással tanítsam őket arra, hogy a földi életben a legnagyobb feladat szeretettel és hittel élni. Ébredjen rá mindenki saját küldetésére, találja meg mindenki a saját útját, és találja meg az egyensúlyt a saját akarata és az isteni akarat között.

Hiszem, hogy kiérdemelhetem Istennél üdvösségemet, lelkem nem kárhozik el, más szavakkal élve, halálom után lelkem képes lesz megszólítani hátramaradott szeretteimet. Úgy ahogy Jézus szólította meg az asszonyokat és a tanítványokat. Úgy ahogy engem szólít meg időnként édesapám és édesanyám, és még sokan mások, akiknek teste egy-egy csendes temetőben pihen.

Székely Kinga Réka

Homoródszentpéter