Minden új év elején talán ösztönösen és megszokásból szoktuk köszönteni egymást ezzel a kívánsággal: „Boldog új évet!” De vajon mi bújik meg e kívánság mögött, mit is jelent akár egy évre elegendő boldogság?
Kedvenc filmem egy 2006-ban készült, Oscar díjra jelölt alkotás, amelynek címe A boldogság nyomában. Ez a film számomra hitelesen fejezi ki az emberek boldogsághoz való viszonyulását. A film főhőse, Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. A férfi magára marad az ötéves kisfiával. Chris ekkor kockázatos lépésre szánja el magát. Feladja állását, és jelentkezik egy brókercég tanfolyamára. Miközben egyre mélyebbre merül a brókerkedés rejtelmeiben, pénz híján hamarosan várótermek, menhelyek lakói lesznek ő és fia . Chris bízik abban, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt le lehet győzni. Ez a valós élettörténet végül jól végződik. A sok megpróbáltatáson áttört apa eléri célját. A sok sírás és kétségbeesés után fogalmazza meg fiának tanácsként: „Amikor összetörnek az álmaink, nagyobbat keresünk… Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte!”
Talán sokunknak feltűnt, hogy azoknak, akik a legtöbbet hozzák ki az életből, gyakran nagyon nehéz sorsuk volt (pl. kedvenc filmhősöm, Chris Gardner). Lehet, hogy elvesztették szeretteiket, csődbe mentek, komoly betegségben szenvedtek és valószínűleg még mindig nincsenek túl mindenen. De boldogok, mert valamikor eldöntötték, csak boldogságban érdemes élni ezt az életet.
A boldogságért tehát keményen meg kell dolgozni. Olyan ez, mint otthonod rendben tartása: az értékeket meg kell őrizni, a szemetet pedig ki kell dobni. Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a piszkos ablakot. Te választod meg, mit látsz meg, és milyennek látod azt. Kazandzákisz görög író mondta egyszer: „Ecseted és festéked van. Beléphetsz a menyországba, ha megfested”.
Fessük hát szépre és boldognak ezt az előttünk álló 2022-es évet. Boldog új évet!
Szász-Cserey Katalin, Firtosmartonos