Levél a még meg nem születetthez (Kislányomnak, akit e levélíráskor még a szívem alatt hordtam)

 

Az anyaságra való készülődésem egyre felfokozottabb, s minden mozdulatod üzeni: hamarosan érkezel. Talán soha nem éreztem ennyire elememben magam: most minden szépség, minden lelki erő megtalál. Szépen hagytad, hogy kiteljesedjünk együtt. Köszönöm neked, hogy szinte semmiről nem kellett lemondanom, mi az életem része. Nem kellett elfordulnom emberektől, a hivatásomtól, nem kényszerítettél ágyba, nem gyötörtél rosszullétekkel, s még a kívánósság édes vagy gyötrő pillanataitól is óvtál. Hagytad, hogy rácsodálkozzak általad is és azáltal, akik ketten vagyunk, erre a világra. És velem voltál sok-sok izgalomban, munkában, rohanásban, beszélgetésben, játékban, vigasztalásban és éneklésben, és olyan ritkán tiltakoztál. Egy anya feladata elmondani a gyerekének, hogy mi a jó. És te jó vagy.
Nem fogok fűt-fát összeígérni neked, mert nem tudom, milyen lesz az életünk, amikor itt leszel. Nem mondom, hogy túl magabiztosan lépek a nevelés útjára, mert tele vagyok félelemmel. Aggodalommal. Ezer meg ezer kérdés lüktet bennem, egyre hangosabban. És ebben a furcsa másvilágban mégis érzem a nyugalmat. Érzem a gondviselést. Azt, hogy minden rendben lesz.
Szeretnék minden virágot megszagoltatni veled, szeretnék sokszor mezítláb szaladgálni a zöld fűben. Csigákat lesni. Szeretném játszva énekelni, hogy volt egy fakatona, s megmutatni neked, hogy vannak vidékek – kívül és belül, olyan vidékek, „ahol csak úgy lehet megmaradnunk, ha egymás kezét szorítjuk”(Kányádi Sándor). Szeretném, ha nem félnél a rókától. Szeretném, ha átéreznéd az emberek örömét és fájdalmát. Szeretném, ha a lelked fényességét másnak is odaadnád. Szeretném, ha nem haragudnál az esőre. Szeretném, ha megtapasztalnád mennyi szeretet van ebben a világban. Szeretném, ha megértenéd, hogy a világ a te arcodat tükrözi vissza minden arcban, minden hangban, minden miértben.
És megígérem, a társad leszek mindenben, mindabban, amit te szeretnél. Ha kell, a kis ladikon szembemegyek a vízeséssel érted. Ha kell, kész vagyok a világ végén örömről és szeretetről beszélni. Kész vagyok tolvajoktól alamizsnát kérni, mert érted megéri. És igyekszem megtanítani téged emberként élni… de most még aludj tovább. (Alvin és a Mókusok: Aludj csak – parafrazálva)
Péterfi Ágnes, Sepsiszentgyörgy