Paulo Coelho író következő gondolatai a Brida című regényéből önelemzésre ösztönöztek: „Mindenki kétféle beállítottságú lehet élete során: vagy épít, vagy ültet. Az építőknek akár évekbe is beletelhet, mire elvégzik feladatukat, de idővel befejezik, amin dolgoznak. Ekkor megállnak, és a saját maguk által épített falak rabjaivá válnak. Az építkezés befejeztével az élet elveszíti értelmét.

Akik ültetnek, olykor viharokkal küzdenek és az évszakokkal, és csak ritkán pihennek. A kert azonban, az épülettel ellentétben, soha nem áll meg a növekedésben. Azzal pedig, hogy állandó figyelmet követel, egy nagy kalanddá teszi a kertész életét.”

Első hallásra, azt gondolom, igaza van az írónak, kétféle ember létezik: építő és ültető. De önmagam életét szakaszokban nézve, építőként kezdtem. Tettem a dolgom, feladatom, hivatásom, s észrevétlenül a falak építésével telt életem nagy része. Azután az életem kiteljesedni kezdett, s ültetővé váltam. Nem tudom meghatározni a változás pillanatát, miértjét és okát, csak azt tudom, hogy visszanézve tisztán látszik az irány és a minőségi váltás. Talán egy fokmérője a folyamatnak, mikor a tanulási folyamat életem részévé vált, s a megtanultakat átlényegítve tovább is tudom adni a tudást.

S most, a húsvét felé haladó úton tudatosan befelé, lelkembe figyelek és felfele. Nem kifelé, nem hagyom, hogy a kívülről jövő hírek, ingerek, hatások és negatív erők lelkemet szorongással töltsék el.

Befelé figyelek, látom színes lelkemet, érzékelem a színeket, amelyeket érzéseim festenek, a zöld árnyalatait, a lilát és a kéket, a narancsszínt és a szürke árnyalatait is. Befele, majd felfele figyelek, az aranyszálra, amely összeköti lelkemet az éggel.

Kitárom lelkem, s hagyom, hogy átjárja a fentről jövő melegség, hit és szeretet úgy, ahogy az áprilisi életet adó esőt is befogadja a szomjazó föld.

Te kitártad-e lelkedet?