Körbenézek. Előttem, amerre a szem ellát, a tenger végtelensége. Hátam mögött a kis keskeny szigetnyúlványon sok ember bóklászik, üldögél, mártózik. Annyira mélyen a tengerben végződik a keskeny földnyúlvány, hogy olyan, mintha a tengerből kiálló sziklán állnék, messze mindentől és mindenkitől, szemközt a végtelennel. Valósággal mártózóm a napsütésben, a csodálatos, nyugodt tenger látványában, a gondolataimban, amelyeket ez a határtalan látvány fogalmaz meg bennem.

Hihetetlen könnyedség és boldogság uralkodik el bennem. Légiesnek, fiatalnak és boldognak érzem magam. Lassan, lassan visszaúszik tudatomba a valóság, s a szárazföld felé fordulok, hogy visszamenjek, s átadjam helyemet azoknak a bátraknak, akik kimerészkednek arra a pontra. Ahogy a sziklákon egyensúlyozva, óvatosan lépkedek vissza, magyar beszédre leszek figyelmes. Egy fiatal pár közeledik. Bátorítóan szólok hozzájuk, mondván, nyugodtan mehetnek, nem veszélyes, s kikívánkozik belőlem a mondat, amely lelkemben született a látvány és az átélt élmény hatására: „Ez maga a csoda, s mint az igazán fontos dolgok, ingyen van”. Meglepődve néznek rám, majd kezdi mondani a férfi, hogy nem igazán, mert nagyon sokat költöttek, hogy eljussanak ide.

Gondolataimba merülve térek vissza, s lelkendezve próbálom átadni, megéreztetni a megtapasztalt élményt, majd a leszálló est csendességében újra és újra elgondolkodom a számomra nyilvánvaló, kinyilatkoztatott „igazságon” (az igazán fontos dolgok ingyen vannak) és e kijelentés összetettségén. Mert valóban, minden pénzbe kerül, de nem csak.

Az igazán fontos dolgok ingyen vannak, de kell hozzájuk nyitott szív, bátorság, hit, tenni akarás, kitartás, lehetőségek felismerése és kihasználása, félelem legyőzése, ima, alázat, türelem…

Az igazán fontos dolgok legtöbbször csak egy karnyújtásnyira vannak! Ahogy ezt leírom, újra átélem az érzést, amely a megfogalmazás pillanatában átjárta lelkem.

Mi ez?

Valóság? Emlék? Álom? Vágy? Múlt vagy jövő?

Bármelyik is, de az enyém!

 

Moldován- Szeredai Noémi

Csekefalva