Mikó Lőrinc ma lenne 71 éves. Nekem csak az apám volt. De ez mindennél többet jelentett.

Határozott, magabiztos, véleményformáló. Felfigyeltek rá. Volt egy megjelenése. Sok felelős tisztséggel ruházták fel, mert a környezet ezt a tudást, ezt az értékrendet értékelte. Ugyanakkor véleménye sokszor bántó volt, túl nyers, de ezt elnézték neki, mert igazságosnak tűnt.

A hagyományokat folytatta. Családi, egyházi, erdélyi értékeket néha túl mereven követett egy olyan időben, amikor ez akár rendszerellenesnek is tűnhetett. De felvállalta, ezt látta, tanulta. Az életet, a munkát, az egyházat egy feladatnak tekintette. Amibe nem szabad hiba csússzon. Az ő tudása szerint ez volt a jó.

Úgy gondoltam egykoron, hogy ez így tökéletes. Szerettem volna olyan lenni, mint ő. Szeretett volna büszke lenni rám, de valahol mindig hiba csúszott – nem tudtam megütni azt a mércét.

Szabad boldognak lennem? Szabad éreznem? Szabad élveznem a létet és életet? Nehéz szabadulnom ezektől a gondolatoktól annyi esztendő után is…

Szabad tévedni. Nem tudok már neheztelni rá.

Szabad tévedni! Neki is, nekem is, nektek is.

Most úgy gondolom (lehet, hogy tévedek), hogy szabad boldognak és szeretetteljesnek lenni. Szabad élvezni az életet és érzéseimet kifejezni a családnak, környezetnek. A többi érték jön magától. Csak úgy, ráadásul. Isten szeretetéből.

Mikó Ferenc, Tarcsafalva