Újabb gyertya a szülinapi tortán, s minden évben újrajátszódik egy másik időben, dimenzióban a csoda. Mintha most történne! Valójában most is történik. Bennem, benned. Velem, veled. Minden sejtem, sejted érti, érzi. A létezés valami képletekkel, mértékegységekkel, számokkal, dátumokkal utolérhetetlen, kifejezhetetlen áramlás, működés! Csoda. Gondviselés. Az örök Van világa.

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt– visszhangzik bennünk a sok ezer éves bölcsesség. S végigpörögnek bennünk a prédikátor szavai. Ebben minden megvan, amiről az időbe ágyazott ember élete szól. De vajon mit tud az időről a szirmait bontogató tulipán? Mit tud az időről a tojásait melengető, fiókáit szárnyalásra buzdító madár? Mit tud a nesztelenül növekvő fű? Hát a reggelente reánk ragyogó nap? Mit tud az elmúlásról az arcunkon végiggördülő, égi magasságból pottyanó esőcsepp, az utolsó hófolt a ház mögött, a kipattanó rügy? Mit tud az időről a bölcsőt és koporsót álmodó fa? Hát az otthon ígéretét megneszelő kő, tégla, cserép? Mit tud az időről a fenyők lomha ágait ringató szél? Hát a keserédes szagú föld? Mit tud az időről a markodban szunnyadó búzaszem, magocska? Mit tudsz Te, aki ebben a pillanatban ideléptél mellém egy szusszanásnyira? Ki vagy Te most ebben a pillanatban, s mit jelent neked ez a percrácsok mögé zárt idő?

A természet rázendített a tavaszi zsoltár refrénjére. Isten tudja, hányadik ez már! Megint megfordították a homokórát! Mindig ugyanaz, s mégis mindig más ez a megelevenedésre buzdító tavaszi zsongás. Minden, ami csak él s mozog, rabja lesz ennek az elragadó muzsikának. Mélyről lüktet a serkenés, a Lélek vezényel! Figyeld, kövesd, kapcsolódj rá!

Ibolyaillatú tavasz. Szerény, s mégis minden reménytől duzzadó. Kár szembeszegülni s kitépni magad ebből a ragyogó, feltöltő, pompás harmóniából! Vegyél mély lélegzetet, engedd végigáramolni testeden a beszívott életet, világosságot, erőt! Ajándék ez a pillanat! Egy falásnyi az Örökkévaló ünnepi tortájából. Ízlelgesd, élvezd, szeresd! Mintha soha többé nem tehetnéd! Ne böjtöld a hálát! Teljen meg fénnyel, meleggel, szeretettel egész lényed, s vidd tavaszi tarisznyádban ezt az érzést egész nap! Mosolyogj rá a születésre és a meghalásra, mindenre, aminek ideje van. Légy te magad az időben időtlenül lépdelő, fényruhába öltözött bátorság, öröm, játék!

Mátéfi Timea, Énlaka