Gyermekkoromban Csehétfalván, ha egész nap a mezőn dolgoztunk, vízért kellett menni a kútra, csorgóra.

A feladat, bár nem mindig volt a legkedveltebb, de elvégzendő volt, mert bizony a nyári melegben nagyon megszomjazott az ember. Akkoriban a vízhordó edény üvegkorsó volt. Ez annyival nehezítette a feladatot, hogy akár üres, akár tele volt, vigyázni kellett rá, mert könnyen törött.

Mára a mezőre járás is megváltozott, a legtöbb munkafázis gépesítve van. Az üvegkorsó helyét átvette a műanyag tároló. Egy dolog nem változott: a dolgozó embernek ma is víz kell, mert megszomjazik.

Gyermekkoromban a törődött ember imádkozott, mindenért.

Ma is imádkozik a törődött ember mindenért.

Víz kell az élethez, a testihez, lelkihez egyaránt. S amint az aszott föld szomjazza a záport, úgy szomjazunk mi is a szomjunkat enyhítő, éltető víz után.

Jézus a kúthoz érkezőt az örök élet vizével kínálja ma is.

Kell nekünk ez a víz!

Kell nekünk az a víz!

Jó kútból merítsünk vizet!

ifj. Szombatfalvi József, Fiatfalva