Vannak napok, amelyeken korábban ébredek, mint a hajnal. Nincs rá különösebb okom, talán a kor hozza… nem tudom, de mire vörös ölelésével átfogja a látóhatárt a pirkadat, én már éberen várom érkezését.

Néha felkelek, és kávéillattal köszöntöm az új napot, máskor csak maradok pihentető fekhelyemen, és imádkozom. Mostanában a hajnali imáim a legigazabbak.

Amióta az eszemet tudom, mindig is rendszeresen imádkoztam. A családom asszonyai gondoskodtak róla, hogy egy reggeli és egy esti imádságot és a Miatyánkot jól tudjam. El is mondtam minden nap valamelyiket vagy az összeset; s nem azért, mert muszáj volt, vagy mert számonkérték, hanem mert szerettem. Nagyon szerettem azt a bizalmasságot, ami a jó Isten és köztem volt. Titok volt minden ima, a mi kettőnk titka, és feltétlen biztonság. Nagyobbacska koromban már szabadabban imádkoztam. Sokszor olyan hosszadalmas volt a mondanivalóm, hogy belealudtam. Felnőttként pedig életem egyetlen fordulópontján sem léptem át imádság nélkül. Ma is nagyon szeretem az érzést, hogy minden örömömet, bizonytalanságomat vagy éppen dühömet megoszthatom a Gondviselővel, és szeretem azt, ahogyan az érzéseim szóformába öntve, megfogalmazva és kimondva máris változnak: enyhülnek vagy megszilárdulnak, feloldódnak, és könnyebben elhordozhatóak. Borzasztóan sokat jelent nekem az a megkérdőjelezhetetlen bizalom, amellyel megáld a jó Isten. Ez az érzés – az őszinteség, felvállalás, kendőzetlenség – már olyannyira részévé vált az életemnek, hogy nem tudom, mitévő lennék, ha valaha is hatalmában állna valakinek, hogy megfosszon az imáimtól.

Hajnalonként, amikor cinkosan összemosolygunk a jó Istennel, tudom, hogy a tegnap kételye ma egy kicsit kisebb lesz; az éjszaka félelme felolvad a fényben; az aggodalmam enyhül; aziránti várakozásom pedig, hogy vajon mit hoz az új nap, átváltozik egyfajta nyugodt elébetekintéssé, mely fölött erejét veszti a félelem. Az iránta való hűségem igaz, az örömöm valódi, és a hálám végtelen, és ez vértez fel minden ellen és mindenkiért.

Nem tudom… talán a kor hozza… egyre több az imádságos hajnal…

Erdő Imola, Brassó