Fényözöntől áztatott zöld övezetben süttetem magam a nappal. Nem gondolok most a D-vitaminra, csak a természetet szeretném érezni. Az ázott föld illatába szinte hallatszik a fű feltörekvésének neszezése. Behunyom a szemem, mert csak úgy tudok a napba nézni. Issza a bőröm a meleget.

Korondra egy kicsit később érkezik a tavasz, de amikor ideér, nagy zsongás hirdeti érkezését. Én minden tavaszérkezéskor újjászületek. Próbálom megfejteni saját magam számára, hogy mi az, ami ennyire fel tud tölteni. Minden tavaszban az újjászületést, az új élet ébredését tapasztalom meg. Nem tudom, hogy milyen a tavaszi fáradtság.

Az udvaron a virágoskerteket, zöldövezetet készülök rendbe tenni. Védőkesztyűt húzok és nekilátok. Nyűg ez a kesztyű, de a kezemet védem vele és közben arra gondolok, hogy milyen jó, hogy nem kell maszk is.

A sok száraz növény összeszedése közben végül kiszakad a kesztyű én meg egyszerre érzek bűntudatot és felszabadulást, mert nem védem ugyan a kezemet, de érzem az anyatermészet rezdülését! A hűs, nedves, omló földet, mellyel mindannyian eggyé válunk egyszer.

Hűsítő a fűszál érintése, az elhalt ágak metszése közben vágom az életellenes, lehúzó gondolataimat is, hogy aztán az ágakkal együtt a komposztba dobhassam mind. Az is az élet dúsítására fog szolgálni végül. Fellazítom a földet, mint a lelkem talaját imádság előtt: hadd bújjon elő hamarabb az élet! Szédelgő méhecskék jönnek szerencsét próbálni a tavaszi virágok kelyhei közt.

A rózsák ágait letörte a téli hó, de tudom, ők is újrakezdik a sarjadó életet, mint minden tavasszal. Hány szél, mennyi hókupac tördelte le nekem is lelkesedésem ágát az évek során? A jó Isten a megmondhatója. Tanultam belőle, és új vágyakat növeltem, tudatában annak, hogy bármikor letörhet.

Azonban azt is mindig éreztem, hogy a megfelelő pillanatban megkapom a segítséget, hogy újult lélekkel új tavaszt éljek. Hitvallásommá vált, hogy az élet él, és élni akar!

Egy éve több tulipánban gyönyörködhettem, idén kevesebb kelt életre. Valami a föld sötétjében elpusztította őket. Titkos féreg foga rágta tulipánhagymáim az enyészeté lettek. Mint ahogy lesz annyi minden az emberi életünkben. A lélek mélyén ott lapulnak a titkos férgek, és a hosszú évek alatt bizony megrágják virágról álmodó érzéseimet és gondolataimat.

Ilyenkor újratervezek, átrendezem a kertemmel együtt az életemet is. Könnyebben engedem el azt, ami számomra nem fontos, csendesen tudomásul veszem, hogy a virághagymák elpusztultak, mert ez az élet rendje.

Bizonyos dolgokat időnként át kell engedjek az enyészetnek, hogy helyébe új tavasz sarjadhasson. Ebben a megváltozott élethelyzetben annyi mindenről derült ki, hogy nincs is szükségem rá.

Amire viszont szükségem van, az az érintés. Ezt eddig is tudtam, de most hasító fájdalomként tudatosult bennem. Most, amikor nem lehet akkor, azt és úgy érinteni, ahogyan és amikor szeretném.

Milyen jó, hogy a természet nincs tiltólistán, és a tavaszt megérinthetem!

Minden ágban, mely lassan bomlik, minden fűben, mely pajkosan játszik a szélhárfán, minden rögben, mely terméssé áldozza önmagát, Isten üzenete szunnyad. Ez az üzenet érint meg minden tavasszal, és ez bőven elég, hogy testem lelkem megújuljon! Elég, hogy hálásan boruljak le Isten természet templomában és megköszönjek neki minden érintést.

Demeter Erika, Korond