Lelkészként óvatosan közelítek hozzá, mégis tagadhatatlanul napokig hordozom egy-egy álom lenyomatát magamban. A szolgálattal kapcsolatos álmaimban mindig valamilyen kellemetlen helyzetben találom magam. Nincs bibliám, nincs prédikáció, nem vagyok megfelelően öltözve, temetési szertartást kell végeznem, de nem tudom, ki a halott és ehhez hasonló helyzetek.

Soha nem akartam túlelemezni ezeket az élményeket, de próbálok érteni a szóból, akkor is, ha egy más dimenzió hallatja hangját. Igen, nagyon sokszor a valóságban is ilyennek élem meg a szolgálatot. Így érkezem meg a vasárnaphoz, az ünnephez, mert minden egyébre is kötelezően és határidősen meg kell felelni, ha értek hozzá, ha nem, és pont arra nem jut elegendő időm, amire igazán fel kellene készüljek, hogy én is nyugodtan, belső békével, bibliával, rendesen öltözve – kívül és belül – jól érezzem magam a szolgálatban, és így hirdessem az evangéliumot.

És őröl a malom. Időnként tényleg elhagyom a bibliát, és nem csak a kezemből. Tudom, hogy mit akarok, mit fogok mondani másnak, csak azt nem tudom, hogy magamnak mit kellene mondjak. Rendesen felöltözöm, de mégis érzem, hogy elcsúszott a palást a vállamon, félreáll a nyakkendőm, megpucoltam a cipőm, de az felemás, és nem boldogít az, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Nemsokára a költészet napja, és megint „elővesszük József Attilát”, s mint hegyi beszédet idézzük: „…csak képzetet lehet feledni;/ s hogy nem tudok mást, mint szeretni,/ görnyedve terheim alatt -/ minek is kell fegyvert veretni/ belőled, arany öntudat!” (Eszmélet) Meg vagyok győződve, hogy József Attila életének nem a vonat kerekei vetettek véget, hanem a szeretetéhség.

Nem magamért írok.

Akin elcsúszott a palást, arról le lehet ráncigálni, de lehetne úgy is, hogy szeretettel helyreigazítom, ha engedi, ha elfogadja, ha… Nagyon nehéz.

Ne adja az Isten, hogy amikor elérkezik az idő, és sok-sok év után letesszük a palástot, arra legyünk ráutalva, hogy meg kelljen kérnünk a felettünk állókat: most már árulják el a titkot, miért is kellett nekünk egy életen át a szeretetről prédikálni…

Buzogány-Csoma István

Szentivánlaborfalva-Kézdivásárhely