Az úton torlódás alakult ki, éppen mértek a földmérők. Az egyiket megkérdeztem, új lesz az út? Azt válaszolta éppen a senkiföldjét mérjük. Azon keresztül is visz út…

Kié a föld? Most gondoltam bele, mennyi pontos mérés, tudás szükséges felosztani a földet.

Régi egyházi iratokban megjelent a pontos rögzítése annak, melyik földdarab éppen kinek a nevén szerepel. Ez is csak emberöltőnyi, jó esetben. Nyomon lehet követni, hogy változnak a viszonyok, az élethelyzetek, a földhivatalban bejegyzett nevek. Sokszor gondolkoztam azon, vajon hány Bartha birtokolt valahol földet, tágabb értelemben hányan szolgálták felelősséggel a rájuk bízott kincset, életet.

A senkiföldje szeget ütött gondolataimba. Milyen pontosan meghúzott határa van a senkiföldjének, országokat, életeket választ el egymástól, létfontosságú az út, mely áthalad rajta.

Advent előtt éppen az idő senkiföldjén érzem magam, a várakozást megelőző várakozásban. Így novemberben már összesűrűsödnek a tennivalók. Egy mély lélegzetvétel a csoda előkészítése, a lázas időbeosztásos munkálkodás előtt. Most vagyunk a szó legszorosabb értelmében az idő senkiföldjén, az áldott csend megszentelődésében.

Megállítom az autót. Kiszállok az útra, éppen a senkiföldje szántott vonalában. Jelentést hordoz a köd, a mögötte sejlő felkelő Nap. A föld itt is ugyanaz a föld, a közmegegyezés osztja fel a tulajdont, így lett senkiföldjévé. A köd az advent előtti időjárásnak megfelelően sejteti a sejtelmes titkokat.

Az idei esztendő titkai lassan feltárulnak előttem. Ahogy mélyre lélegzem a reggeli levegőt átérzem, hogy a senkiföldje mindennél inkább isteni tulajdon. Advent előtt, az idő senkiföldjén a napok egyhangú egymásutánisága összerendeződik az év teljességévé, ünnepre készülünk az időt összerendező, idő fölötti szentségben. Áldott az út, mely átvezet a senkiföldjén.

Bartha Mária Zsuzsánna, Nagykároly-Kocsord