Fürge tavaszi szellő bontotta ki vékony fütyörészéssel sálamat.
– Azt már nem engedem, fázom – kaptam az anyag után, vitatkozva Szélike királykisasszonnyal, – még nincs itt az ideje, hogy levegyem a nagykabátot, sálat, sapkát.
Mit sem törődött őkirálykisasszonysága dohogásommal, kapkodásommal, elragadta sálamat, sapkámat és jól meghajszolt a félig borult, félig esős, félig napsütötte főtéren. Az egyik óvodásom meglátott, és hangosan kacagva közölte anyukájával, hogy szerinte a papnéni most nem papnéni, mert szalad. Uccu neki, papnéni, biztatott, miközben elkapta a sálamat.
– Köszönöm szépen, megmentettél! – értem oda, hangosan szuszogva igyekezvén visszatalálni papnéniségemhez. – Pont olyan vagy mint Szélike királykisasszony! – mosolyogtam a kis óvodásra.
– Lehet, hogy hasonlítok rá, én inkább Tavasztündér vagyok. Várom, hogy a fiúk jöjjenek locsolni húsvétkor, addig meleget varázsolok, mert ha leöntenek friss vízzel, új ruhába kell öltözni.
– Mit ünnepelünk húsvétkor? Tegnap erről beszéltünk – faggatom.
– Az életet, a Jézuskát, a jó Istent, a virágot és a tavaszt ünnepeljük! – ragyogtatta rám tavasztündéri mosolyát, amint elköszöntek anyukájával.
Nagyböjtben az anyagon túli bőség idejét élem. Lengedezik a sálam, ahogy a lelkem megbizonyosodik, és a tavaszváró ünnepre készülődésben megérzem a húsvéti újjászületés mindenek feletti erejét.
Bartha Mária Zsuzsanna, Kocsord