„Szeretném azt hinni, hogy csodák vannak még, a szívekben felolvad a jég.

Szeretném, ha nem lenne hazugság, ha egymáshoz nyíltan szólhatnánk.” (Pokolgép)

 

Kora ifjúkoromtól fogva érdeklődéssel figyelek és fordulok a zene, a hitünkre hatással való, a hitet erősítő zene felé. Mostanában a Kátai Zoltán által énekelt Bogáthi Fazekas Miklós- és Thordai János-zsoltárfordításokat is szívesen hallgatom, van olyan idő, amikor jólesnek lelkemnek a magyar népzene ütemei, vagy megzenésített versek, és nem ritkán vigasztalni, feltölteni szokott a rockzene. Elsősorban a magyar rockzene. Sokáig nem kerestem magyarázatát annak, hogy miért alakult ki a kemény zene iránt ez a vonzalom, egyszerűen elfogadtam, hogy ez van, ezt szeretem, s kész!

A napokban olvastam egy olyan cikket, mely feltárja a „vargyasi rockrezervátum” titkát, és anélkül, hogy a kérdést feltegyem, keressem a választ, szemem elé került a fel sem tett kérdésre a válasz. Ez a keménynek, acélosnak mondott zene erőssé, edzetté teszi a lelket is. Ez egy életérzés, életforma, nemcsak egy zenei irányzat a sok közül.

Elolvasva a cikket, felidéztem a Vargyason töltött gyermek- és ifjúkori időt, sorra jutottak eszembe a dalrészletek, melyeket úgy énekeltünk, hogy valóban hittük az értelmét, olyanok voltak, mint egy-egy himnusz. Most is magam előtt látom az akkor ötven+-os „öreg rockkerek” arcát, mozdulatát, ahogy lekerült a hajat összefogó gumi, s indult a buli, jöttek a teli torokból énekelt slágerek, mint: „A szép ruhámba bújok, s pótvizsgázom délután (Dinamit), vagy „Kövéren és kopaszon / A hangerőt már nem bírom, / De ha már eljöttetek, / Egy kicsit még ilyen leszek. / Elkopik a bőrnadrág, / A hosszú hajat levágják. / Meghíznak a rockerek, / Akkor is ilyen leszek. / Megyek az út másik felén, / Kemény kő a szívem helyén, / Vésd fel, jegyezd meg jól, / Hogy Rocktóberben születtem én! (TRB), és „most itt vagyok, a szívem vad madár. / Végre elhagyott a tébolyult magány. / Társakat találtam, nem egyedül vagyok.” (Dinamit).

A Vargyason töltött évek, évrészletek meghatározók voltak az életemben: a bibliai történeteket esti mese gyanánt ismertető nagymamám hite, a rockzenei együttesek műveivel való találkozás, a vasárnaponkénti szeretetiskolában az egyházi zenével való ismerkedés, a szüreti mulatságra való készülés (tánc- és énektanulás), mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma ott vagyok, ahol vagyok.

Mindenféle zene hatással volt/van mindenki életére, remélem, boldoggá, nyugodttá tudja tenni.

Szeretem a magyar népzenét, a cigányzenét, a fúvósok zenéjét, a zsoltárokat, megzenésített verseket, musicalt, magyar bluest is, azonban: „mindhalálig rock and roll.”

Andorkó Attila, Kénos