Kispál és a Borz Csillag vagy fecske című dala otthoni, péntek esti egyleteink világába repít vissza mindig. Azt hiszem, akkor nőtt hozzám. Azt hiszem, akkortól lett a dal számomra. Azt hiszem, akkor még nem így értettem. Azt hiszem, akkor még nem tudtam, meghatároz majd. Azt hiszem, amikor először felcsendült, a lázadó tinédzser hangján szólhattam, mi ez?! Azt hiszem, akkor még nem tudtam, velem és az évekkel formálódik, és jelent majd minden egyes élethelyzetben mást és mást.
Péntek este van. A megszokott helyen a megszokott arcok vesznek körül. Ahogy felcsendül, mosolyognak. Velem együtt éneklik, valahogy ugyanúgy és mégis mindig másképp. A jól ismert mondatnál nagyobb a mosoly. Őszintébb az összekacsintás. Vajon nekik mit jelenthet? Vajon bennem hogyan változott az évek folyamán? Vajon ma mit jelent? Vajon ma mit mondana a tizenéves énemnek? Vajon hogyan értené?
Péntek este van. Ők tudják, ezt velem együtt kell a csendbe belekiáltani. Nekik és nekem mást jelent és mégis ugyanazt: „Átgyúrtuk életté”.
Több mint egy éve tart ez a biztos bizonytalanság.
Több mint egy éve perel még vacakabbul ember az emberrel. Ember az Istennel. A mával. A holnappal. A vajon meddig tart méggel. Több mint egy éve erősebb a csend.
Vajon ebben a csendben perlekedéseink mögött jutott-e eszünkbe átgyúrni életté időkománkkal ez üldögélést?
Vajon ebben a bénultságban jutott-e eszünkben magunkban is keresni?
Vajon tudunk-e még vágyakozni az igaz, tiszta létezésre?
Vajon tudunk-e még vágyakozni az igaz, őszinte szóra?
Vajon tudunk-e még vágyakozni az igaz, bátorító kézfogásra?
Hé, ember! Harcoltál eleget. Mondtad eleget a te igazságodat. Próbáltál elégszer meggyőzni erről vagy arról, mondván, te nem győzködni akarsz…
Gyere, ülj ide mellém, ne mondj semmit! Hagyd, hogy most Ő győzzön meg az igazságról.
Te csak add tudtára, másképp akarsz majd indulni, ha lépni kell.
Te csak add tudtára, tanultál valamit ebből az egészből.
Te csak add tudtára, ha egyszer ennek vége, majd együtt tanulunk embernek maradni.
Csak gyere, és tudd, Vele, érted és értem, értünk ezt a csendet átgyúrjuk megint életté…
Magyari Zita Emese, ifjúsági lelkész, Kolozsvár