„Úgy hiányzik, tiszteletes…Olyan üres a ház…” – szokták mondani az emberek, amikor az ő FELE, választott férje, felesége elhunyt. Közismert mondás: Akkor érezzük, hogy valaki hiányzik, amikor már nincs közöttünk, és akkor érezzük, hogy valami hiányzik, ha már nincs meg.

Az élet TELJESsége olyankor megtörik, az álmok szertefoszlanak, az élet hiábavalónak tűnik, az élni akarás megtorpan. Minden egyes emlék könnycseppé válik, de azért lelket simogató bársonyként takarja be a bennünk megtört reménységsugárt. Ilyenkor lelkünk puzzle-darabjait újra kell raknunk, de a hiányzó darab mindig üresen fog állni. Igen. Nem tudjuk semmi más darabbal helyettesíteni, mert más nem talál oda, de nem is kell helyettesíteni. Üres marad a helye, de tudjuk, érezzük, hogy mekkora kincs van benne, amely emlékké változik át.

Annyi áldás ott van a lábunk előtt, és mi mégis azt látjuk, azután vágyunk, ami éppen hiányzik. Nem is arról van szó, hogy nem értékeljük, aki mellettünk van, amink van, sokszor nem is az elégedetlenség miatt mondjuk, hogy hiányzik, mert ez a szó önmagában benne foglalja az ŐSLELKET, amellyel ugyancsak Isten után vágyakozunk.

Amikor látom a politikai-gazdasági-egészségügyi-emberi játszmákat, akkor valóban érzem én is, hogy:

Hiányzik az ősbizalom ember és ember között,

hiányzik az őshit az életben, ezen a földön,

hiányzik az ősi érték, mely ÉLETet adott az emberi létnek,

hiányzik az egészség és az életerő,

hiányzik az ősszeretet, mellyel csak Isten tudott, tud szeretni,

hiányzik az őszinte kapcsolat, az igaz, hű lelkibarát,

hiányzik a türelem és az őszinteség,

hiányzik a barátság és az elfogadás, az emberség és a megbocsátás.

Hiányzik az életcél és annak megvalósítására való törekvés,

hiányzik az élet a születés és halál között,

hiányzik hát a bennünk rejlő őslélek, mely által Istennel kapcsolatban vagyunk.

 

DE ÚTON vagyunk! S míg megérkezünk,

tanítsuk és tanuljuk a szeretetet,

mert ebben rejlik az emberi őslélek.

 

Bodor Piroska, Tordatúr